HTML

Okuláré

Friss topikok

Címkék

A nagy Szent István-napi immunünnepség

2021.08.31. 11:55 Warga Marcell

 

Covid Say You Think I Am Funny Illustration, Corona, Corona Virus, Corona  Illustration PNG and Vector with Transparent Background for Free Download

 

Terjedelmes közleményben mondott köszönetet a Nagy Szent István Napi Szuperterjesztő Esemény alkalmából a Kovid Operatív Főtörzsparancsnokság.
“Hisszük, hogy a nemzeti értékeket vallva, a mai kor eszközeivel felvértezve az előttünk tornyosuló kérdésekre választ tudunk adni. Prioritásnak tekintjük azon feltételek megteremtését, melyek törzseink jelen és jövő időben való terjesztését szolgálják. E Szent István nap, közép-európai barátainkkal együttműködve célkitűzéseinket nagymértékben elősegítette.”
A közleményt egy elegáns tüskepalástot viselő nőszemély, a Vírusterjedésért Felelős Tárcanélküli Miniszter Asszony ismertette sajtótájékoztatóján, melyet a Szent János Kórház alagsori mosdóiban tartott. Mint elmondta, kabinetje elkötelezett a kovid-variánsok innovációs potenciáljának erősítésében. Akciótervük középpontjában a versenyképesség erősítése, az újító szemlélet áll.
Az ünnep alkalmából néhány érdemérmet is átadott.  
Kimagasló szellemi alkotásokat létrehozó, új megoldásokkal operáló tevékenységéért több magyar politikust is “Letojom Luis Pasteurt” díjjal jutalmazott, elsősorban együttműködésüket kiemelve. Emlékplakettet adományozott az Andrássy úti felvonulás ízléses, mély történelmi párhuzamokat is rejtő megrendezéséért a felvonulás művészeti vezetőjének, valamint producerének.
A zenekar tust húzott, amikor átadta a fődíjat, a Koronás Jövő Johan Béla Nagykeresztjét. 
(E kitüntetés a vírusközösség szolgálatában, a biológiai sokszínűség értékeinek előmozdításában végzett kimagasló munka elismerésére szolgál.) 
 
Az idei díjazott kivételesen értékes tudományos pályafutása, kultúrákon átívelő, szakrális tárgyú esszéi és orvosi esküjéhez való makacs ragaszkodása elismeréseként részesült a jutalomban.
A slank hölgy meghatottan köszönte meg az elismerést.
 
A Szent István-i mű lényege az idők élén járni, fejtette ki rövid válaszbeszédében. Állhatatosan védeni a nemzet egészségét, ez is feladat évszázadok óta. Minden magyar országépítő a saját helyén: örök tanulság, hogy megalkuvás nélkül kell megvalósítani e bonyolult küldetést. Remélem, mint kitüntetett, mindvégig sikerült megfelelnem ennek az elvnek.
 
Végezetül a fiatalos tüsifrizurát hordó miniszter asszony a Kovid Főtörzsparancsnokság tömör laudációját olvasta föl.
“Szent Istvánról sok mindent el lehet mondani: állam- és egyházszervező, zseniális hadvezér, nagy diplomata, valamint szent király volt. Az a tény, hogy a magyarokon nem fognak a századok, sokak szerint annak köszönhető, hogy felajánlotta országát a Szűzanyának. A ma átadott díjak ezért különösen fontosak: jelentősek azoknak, akik kapják, és annak is, aki adta. Egy nemzet csak akkor tud megmaradni, ha büszke lehet tagjaira: márpedig nincs még egy nemzet, amely lakosságarányosan annyi tudományos ideát adott volna a világnak, mint a magyar. Vállvetve végzett munkánk ennek fényében kiváltképp értékes.”
A laudációt a Kovid Operatív Törzs nevében a Törzsfőnök Támogató Helyettese: Lambda Lukullusz vezérőrnagy, valamint Delta Dániel vezénylőzászlós, variáns írták alá.       

185 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wmarcelblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4616675642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2021.09.01. 09:25:31

ORBÁN MÁS FASZÁVAL VERI A CSALÁNT !!!!! MÁSOK BŐRÉT VISZI A VÁSÁRRA, AMIRE SENKI AZ ÉG VILÁGON NEM KÉRTE ! NEKEM AZ ÉN ÉLETEM SZÁMÍT, AKÁR CSAK A MÁSOKÉ !!!!! NEKEM AZ ÉN ÉLETEM A LEGFONTOSABB , AKÁRCSAK A MÁSOKÉ ! NEM ÉRDEKEL A GAZDASÁG, LESZAROM, NEM ÉRDEKEL A TURIZMUS SEM, ÉN AKAROK ÉLNI ÉS MEGMARADNI !!! ORBÁN SOROZATOSAN ÖLI AZ EMBERKÉKET ELKÉPZELT FASZSÁGOK MIATT, ELKÉPZELT """"""SIKEREK""""" MIATT !!! KÖZBEN SORRA DÖGLENEK AZ EMBEREK MIATTA FIATALOK, ÖREGEK EGYARÁNT !

TŰŰŰŰŰNJÖN MÁR EL A FRANCBA EZ A KÁRTÉKONY EMBER A MAGYAROK ÉLETÉBŐL VÉGLEG !!!!!

NORBI IS ELMONDTA, A SZTRÓK ÁLDOZATOK KÖZÖTT 70 ÉVESEK IS VANNAK ÉS 3 ÉVESEK IS ! MEDDIG AKAR ORBÁN MÉG GYILKOLNI ????? MEDDIG ERESZTI RÁ A VÍRUSOKAT MÉG A MAGYAR NÉPRE ???!!!!! MEDDIG AKAR MÉG ÉLETBEN MARADNI EZ AZ "EMBER" ???!

kvadrillio 2021.09.01. 09:39:23

FONTOSAK AZ ÁLSZENT ÉNEKEK, FONTOSAN AZ ÁLSZENT IMÁTTTTSÁGOK, FŐLEG AKKOR, AMIKOR ESZÉBE JUT AZ EMBEREKNEK, HOGY HÁNY FIATAL KÖNYÖRGÖTT AZ INTENZÍV HALÁLOS ÁGYÁN, HOGY MÉG ÉLNI SZERETNE EGY KICSIT, DE NEM SIKERÜLT NEKI !!!...........DE ISTEN NEM VOLT SEHOL.

Andy73 2021.09.01. 10:51:54

Nem, nem vagy vicces.

1) Az ünnepségeken senkinek sem volt kötelező a részvétel.

2) Tavasz óta csak az nem oltatta be magát kétszer, aki nem akarta. Egy ideje a harmadik oltás is elérhető. Ha olvasod a híreket, akkor neked is tudnod kell ezt. És azt is, hogy az oltás megvéd a súlyos szövődményektől.

3) Ha a 2. pont tudatában is félsz a Covidtól, akkor ugorj az 1. pontra.

3+1) Mondj egy olyan hatalomban levő politikust, aki az oltás ellen kampányolt volna. Ha nem tudsz ilyent, akkor szerinted ki az, aki mégis rászolgálna a általad kitalált kitüntetésre? Szerinted a politikusok felelőssége, ha valaki nem oltatja be magát?

3+2) Szerinted akkor mit kellene tenni? Továbbra is lezárni mindent, akkor is, ha van oltás a vírus, illetve az okozott betegség ellen?

moloy 2021.09.01. 11:00:29

T.Cikkíró! Magyarországon, évente 130-140ezren halnak meg; napi átlagot tekintve 360-380 személy. A mai napi infó szerint, ezekből EGY-nél mutatták ki a Covid-fertőzést.
Ilyen adatok mellett, ennek tükrében meglepő a vésztjósló riadalmad (pánik keltésed). Használhattad volna pl. az előttem "szóló", szívből jövő szavait is, akkor hihetőbb lehettél volna!

moloy 2021.09.01. 11:02:55

@moloy: Javítás: Hivatkozásom az ELSŐ hozzászólóra vonatkozott...

nemecsekerno_007 2021.09.01. 11:07:58

Egyéni felelősség.

Aki nem oltatta magát, az maga viseli a következményeket.

Ennyi.

sírjatok 2021.09.01. 11:21:19

A pride-kor nem emlékszem hogy lettek volna ilyen "jaj mi lesz a kovid terjedéssel" cikkek :D

11 Favágó 2021.09.01. 11:42:38

@sírjatok: ugyan, van ott annyi beteg meg betegség, hogy a kovidra semmi szükség

chrisred 2021.09.01. 12:34:20

@sírjatok: Az állami ünnepség volt?

alöksz róz 2021.09.01. 12:40:15

szerintem zárd be magad egy pincébe, légmentesen, az lesz a legjobb.

alöksz róz 2021.09.01. 13:17:06

matyi meg már megint scriptet játszik. pont olyan mint a kiscsoportos, amikor úgy tesz, mintha láthatatlan lenne.

Ekrü 2021.09.01. 13:23:08

@alöksz róz: Ugyan ,hagyd már...Szerintük ez egy intelligens vírus amelyik kizárólag csak állami ünnepségeken terjed... ))))

Ekrü 2021.09.01. 13:24:57

@karoly_41:
" a pride idején még nem volt ilyen esetszám."-Viszont utána szerinted igen, ergo a pride-on kezdték el terjeszteni.

Ekrü 2021.09.01. 13:26:55

Mindenkinek: Aki fél,az oltakozzon,ha úgy is fél akkor maradjon otthon.De lehetőleg hagyja a többi embert normálisan élni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2021.09.01. 13:57:36

Koronavírusos jó tanácsok

Míg mások csak sopánkodnak, mi a tettek mezejére léptünk és megkérdeztünk egy elismert szakértőt, Dr. Bonc Bencét, az Utolsó Kenet Klinika patológusát, hogy mi mindent kell tudnunk a koronavírusról. Az alábbiakban őt idézzük:

1., Hogyan védekezzünk a koronavírus ellen?

a., Ne viseljünk koronát!
b., Kézfogás esetén brutális erővel szorítsuk meg egymás kezét, hogy így szétpasszírozzuk a vírust!
c., Közlekedjünk nagyon lassan, hogy a gyorsan terjedő vírus elszáguldjon mellettünk!
d., Sose feküdjünk koronavírustól elhunyt ismeretlen katona sírjába!
e., Speciális vegyszeres alapos kézmosás előtt győződjünk meg róla, hogy a kezünk valóban vírusos-e, nehogy kárba vesszen a méregdrága szaft!
f., Munkahelyen a kollégákkal együnk egy tányérból és igyunk egy pohárból, mert ilyesmiktől még a koronavírus is undorodik!
g., A 'legjobb védekezés a támadás' elv alapján higgyünk a magyar futball feltámadásában, mert a hülyeség visszafertőz!
h., Kórházak, iskolák és lakások helyett építsünk stadionokat, mert a koronavírus fél, hogy elkapja a hülyeséget!
i., Az ateizmus logikájára hajazva gyakoroljuk az avirizmust, hiszen ha nem hiszünk a vírusban, akkor az nyilván nem is létezik!

2., Mit tegyünk, ha fentiek be nem tartása miatt elkaptuk a vírust?

a., Engedjük el!
b., Köhögjük fel! Ha nem tudjuk, kire köhögjünk, jusson eszünkbe az apokrif Éva evangélium szerinti Jézus mondás: „Keressétek ellenségeiteket!”
c., Menjünk közlekedésileg zsúfolt helyre, például Budapest belvárosába, melynek szennyezett levegőjét egyetlen vírus sem élheti túl!
d., Együnk sok biogyümölcsöt! Az ily módon a bélrendszerünkbe jutott kukacok leharapják a vírus szemét, aki vakon támolyogva kiszédeleg a szervezetünkből.
e., Fussunk hangsebességgel, hogy a hangrobbanás ízekre tépje a vírust!
f., Fussunk egy fal felé, majd álljunk meg hirtelen, és a vírus a tehetetlenségi erő következtében szétkenődik a falon!
g., Menjünk ki egy magyar NB I-es mérkőzésre, ahol a vírus unalmában megőrül és éhbérszámos matektanár akar lenni a magyar közoktatásban!
h., Rajzoljunk derékszögeket, mert a vírus 90 fokban elpusztul!
i., Szúrjunk ki vele és haljunk meg!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2020/03/koronavirusos-jo-tanacsok.html

Ménár Atya 2021.09.01. 14:24:52

Érdekes írás, csak értelmetlen.
Ha tartalmazott volna minden lehetséges opciót, akkor ok lenne, de így nincs sok értelme.
Fentiek alapján , bármilyen eseményt, közösséget, ,csoportosulást stb meg kell tiltani, a nyaralózombikat bezárni , sőt tulajdonképp mindenkit.
Csak hát ezzel az lesz a gond, hogy senki nem oltatja magát, mert az oltás értelmetlenné válik, a családok szétesnek, a gazdaság megdöglik.
Aki fél, ne menjen ilyen helyre, és oltassa be magát, zárkózzon be, és élje fel a készleteit,tartalékait, ha az szerinte jobb.
Aki nem oltat, és súlyos beteg lesz ezért, az meg megérdemli a hülyesége miatt.
Ma néztem, meghalt 4,5 millió ember, ennek jó része beteg, idős.
Viszont 7 milliárd meg jól van.
Szóval egyelőre a számok azt mutatják, hogy nem egy pestis méretű elhalálozás van.
Kár nyekeregni, ezért a napért, nyekeregj inkább a zsúfolt tömegközlekedésért, annak több értelme lenne, járványügyileg.

Ménár Atya 2021.09.01. 14:31:19

@kvadrillio:
Te beteg vagy.
Adok neked címet, jó kőműves emberét, épít neked betonból bunkert, szerintem költözz be 10 évig legalább, ..........
Ekkora marhaság amit írtál , ez a rettegés nevetséges.
Neked nem a járvánnyal van bajod, hanem szimpla orbifóbiában szenvedsz.
Szerintem keresd fel az orvosod, ha ennyire pánikbeteg vagy.

kvadrillio 2021.09.01. 14:35:15

LÁZÁR MENJEN A FRANCBA A NAGYBIRTOKOSAIVAL !
TSZ-EKET KELL CSINÁLNI, HOGY MEGINT EGYEN A FALVAK NÉPEINEK HOL, MIT DOLGOZNI !!!!%%!

2021. szeptember. 01. 10:56 2021. szeptember. 01. 11:10 Gazdaság
Lázár János összehozta a kisgazdákat és a nagybirtokosokat Mezőhegyesen, az alapítványban is helyet kapnak

A 100 EZER CSALÓ, PÉNZNYELŐ KAMUALAPÍTVÁNYT PEDIG MEG KELÉL SZÜNTETNI, ENNYIVEL IS TÖBB PÉNZ JUTNA A MOST NYOMORGÓ MAGYAR EMBEREKNEK !!!%

kvadrillio 2021.09.01. 14:36:34

TSZ-EKET KELL CSINÁLNI, HOGY MEGINT LEGYEN A FALVAK NÉPEINEK HOL, MIT DOLGOZNI !!!!%%!

kvadrillio 2021.09.01. 14:44:14

@kvadrillio: A FIATALOK PÁRTJA, A KÖZÉPKORÚAK PÁRTJA. AZ IDŐSEK PÁRTA PEDIG VÁLASSZON KI MAGUK KÖZÜL OLYAN NYELVEKET TUDÓ,, KÉPZETT JELÖLTEKET, AKIKET MEGTENNE VEZETŐKNEK ÉS ELZAVARNÁ VÉGRE EZEKET A LEVITÉZLETT ÚJRAFÖLKAPASZKODÓ TETVEKET A MAGYAROK NYAKÁRÓL !!!

AMÍG EZEK A DINASZTIÁK FUNKCIÓKBAN VANNAK, NEM LESZ SOHA VÁLTOZÁS A KIZSÁKMÁNYOLÁSBAN !!!

kvadrillio 2021.09.01. 14:46:34

AKI NEM VESZI ÉSZRE, HOGY ORBÁN FOLYAMATOSAN LAZÍT AZÉRT, HOGY AZ EMBERKÉK FOLYAMATOSAN DÖGÖLJKENEK MEG, AZ SZTEM VAK %!

Ménár Atya 2021.09.01. 14:48:18

@karoly_41:
Nagyon belustult Fitymatyi, a Károly 1-3.-ig skizofrén éned, csak ennyiszer volt képes bemásolni a fenyegetőzéseid?
Adjál nekik is kannás tablettás bort, mint a másik skizrofén alkesz énjeidnek, jancsi 1-15.- nek :D
Math.0-ról meg nem is beszélek, a vén migri agyagedény már teljesen leépült, de gondolom birka menet éned majd ápolgatja a többi selejt mongolidióta, pedofilpapocska q.va anyád.
Ugye emlékszel sötét ostoba, hogy ez mind a te szavad volt, most meg van pofád itt rinyálni hogy jajj báncccsák szegény becsületes Fitymatyikát.
Hát B+ van bőr a pofádon az biztos.
A többi marhaságod,személyeskedésed már nem is idézem, mindenki látja mekkora kretén vagy, akár kormánypárti,akár ellenzéki, nem bírja az okoskodó idióta hozzászólásaid.
Na kínlódj ostoba pöcs tovább, de ne vidd túlzásba a kannás tablettást,meg a seggbe kukit a kecsketoszó arabjaiddal akik ápolnak, mert szórakoztató az ostobaságod.
Tényleg fitymatyi, mit szólsz a hazudozásodhoz amibe megint belebuktál,mint náci gyurcsány a kormányzásba, a magyar gazdaság nem térdelt le,mint a gazdád idejében, hanem ismét kiugró 17,7 -os növekedést produkált.
Látod buta Matyi,megint igazam lett :D
youtu.be/mymvU1Yydvw?t=638

Ménár Atya 2021.09.01. 14:52:04

@karoly_41:
Nagyon belustult Fitymatyi, a Károly 1-3.-ig skizofrén éned, csak ennyiszer volt képes bemásolni a fenyegetőzéseid?
Adjál nekik is kannás tablettás bort, mint a másik skizrofén alkesz énjeidnek, jancsi 1-15.- nek :D
Math.0-ról meg nem is beszélek, a vén migri agyagedény már teljesen leépült, de gondolom birka menet éned majd ápolgatja a többi selejt mongolidióta, pedofilpapocska q.va anyád.
Ugye emlékszel sötét ostoba, hogy ez mind a te szavad volt, most meg van pofád itt rinyálni hogy jajj báncccsák szegény becsületes Fitymatyikát.
Hát B+ van bőr a pofádon az biztos.
A többi marhaságod,személyeskedésed már nem is idézem, mindenki látja mekkora kretén vagy, akár kormánypárti,akár ellenzéki, nem bírja az okoskodó idióta hozzászólásaid.
Na kínlódj ostoba pöcs tovább, de ne vidd túlzásba a kannás tablettást,meg a seggbe kukit a kecsketoszó arabjaiddal akik ápolnak, mert szórakoztató az ostobaságod.
Tényleg fitymatyi, mit szólsz a hazudozásodhoz amibe megint belebuktál,mint náci gyurcsány a kormányzásba, a magyar gazdaság nem térdelt le,mint a gazdád idejében, hanem ismét kiugró 17,7 -os növekedést produkált.
Látod buta Matyi,megint igazam lett :D
youtu.be/mymvU1Yydvw?t=638

kvadrillio 2021.09.01. 14:52:48

HÁÁÁÁÁÁ...ÉN ESZTETET MÁÁÁÁÁ KURVÁRA ÚÚÚÚÚÚNOM !!!!%%!%!%%%

szeptember. 01. 14:38 Itthon
Átnyálazták, kiknek csurrant a miniszterelnökségi civil forrásból - hármat találhat
politika

Láthatóan a pártkötődés volt a legfontosabb szempontja a Norvég Alap civil pénzeinek kiváltására a Miniszterelnökségen kitalált Városi Civil Alapnak. Ezt a Válasz Online állapította meg, miután végignyálazta a 700 nyertest.

Alaposan megvizsgálta a Válasz Online azt a listát, amin azok a szervezetek szerepelnek, akik pénzt nyertek a Miniszterelnökség által biztosított 4,4 milliárd forintos Városi Civil Alap pályázatán. Az alapot azt követően hívták életre, hogy a kormány visszautasította a Norvég Alap 77 milliárd forintos programját, mert annak 4 milliárdos részének elosztása felett nem a kabinet diszponálhatott, persze a hivatalos indok az volt, hogy a norvégok által kiválasztott pénzosztó civilekkel a kormány nem volt elégedett.

A lap emlékeztet, korábban többen is beszámoltak róla, hogy aVCA-n fideszes vezetésű, civilnek mondott szervezetek nyerték a legnagyobb összegeket, és alig van a nyertesek között, aki ne kötődne ilyen-olyan kormánypárti körökhöz.

A Válasz Online-nak több, konzervatívnak nevezhető, de mégis hoppon maradt szervezet is azt jelezte, pénzt csak az nyerhetett, aki a helyi fideszes képviselők érdekének is megfelelt, igazi civilnek esélye sem volt, így

egyszerűbb lenne a pályázatot Választókerületi Pártalapnak hívni.

A lap végig is nyálazta mind a 700 nyertes szervezetet, és arra jutott, hogy a körzetek legnagyobb nyertesei között messze felülreprezentáltak a Fidesz hatalmi céljaihoz illeszkedő „civil” szervezetek, illetve a legnagyobb összegeket a prominens fideszesekhez kötődő településeken nyerték: Bicske–Felcsút-térségébe összesen 71 millió, Dunakeszire 80 millió jutott.

A szervezetek minden olyan dologra pályázhattak, ami jól jöhet a választási időszakban:

ingatlanvásárlásra és -felújításra,
gépjármű- és eszközbeszerzésre,
rendezvényekre,
kommunikációs tevékenységre.

A lap jelezte, nem kizárt, hogy a nyertesek között lehetnek valóban fontos tevékenységet végzó civilek, de a kiválasztás fő szempontja egyértelműen a pártkötődés. Lista és további részletek erre.
Facebook
A civileknél is úgy van, mint mindenhol: kevés óriásé a pénz túlnyomó része
2021. július. 17. 16:00 HVG hvg360
A civileknél is úgy van, mint mindenhol: kevés óriásé a pénz túlnyomó része

61 ezer civil szervezet között alig 5 ezer olyan akadt, amelyik az átlagot meghaladó bevételre tesz szert, de az átlagnál sokkal-sokkal több csak kevésnek jut.

kvadrillio 2021.09.01. 14:57:38

CSALNAK, LOPNAK, MEG CSALNAK, LOPNAK, MEG CSALNAK, LOPNAK, MEG CSALNAK, LOPNAKLL....

021. szeptember. 01. 11:46 2021. szeptember. 01. 12:27 EUrologus
Európai Törvényszék: Hozzáférhetővé kell tenni az Elios-ügy aktáit
Európai Unió

Az Európai Bíróság Törvényszékének szerdai döntése értelmében az uniós csalásellenes hivatal nem tagadhatja meg az egykor a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozott Elios Zrt.-vel kapcsolatos nyomozás aktáinak kiadását.

Az Elios Zrt. több magyarországi település közvilágításának korszerűsítését végezte el. A munkával kapcsolatban azonban nagyon sok minőségi kifogás érkezett, illetve felmerült az is, hogy a közbeszerzési eljárások irányítottak voltak, a kiírók és a pályázók között személyi összefonódásokat tapasztaltak. Mivel a korszerűsítéshez uniós forrásokat is igénybe vettek, az EU Csalásellenes Hivatala (OLAF) is nyomozást indított. Az OLAF által vizsgált 35 pályázatból 17-nél úgy találták, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki a pályázatok kiírásánál. Az OLAF 2017 decemberében zárta le e vizsgálatot, és a meghozandó intézkedésekre vonatkozó ajánlásokkal együtt megküldte a magyar hatóságoknak a jelentést. Magyarországon azonban semmilyen büntetőjogi felősségrevonás nem történt, a 13 milliárd forintos EU-s hozzájárulásról pedig a magyar kormány lemondott, mert nem nyújtott be ezekre a tételekre számlát.

A közvilágítási projekt egyik érintettje volt a Pest megyei Gyál, ahonnan egy civil aktivista az OLAF-hoz fordult és kikérte az uniós hatóság nyomozati anyagának azt a változatát, ahol a tanúkra vonatkozó esetleges személyes adatok, a belső feljegyzések és az OLAF módszereire történő utalások ki vannak takarva. Az OLAF azonban megtagadta ezt, arra hivatkozással, hogy a vizsgálatai során megszerzett és a szakmai titoktartás alá tartozó információkat bizalmasan kell kezelnie. Az érintett ezt követően fordult az Európai Törvényszékhez és kérte ennek az OLAF-döntésnek a hatályon kívül helyezését.

Az uniós bíróság megállapította, hogy főszabály szerint az OLAF valóban joggal hivatkozhat arra, hogy az adminisztratív ügyiratok hozzáférhetővé tétele sértené az OLAF vizsgálatai céljának védelmét. Ugyanakkor a bíróság szerint egészen más helyzet állt elő azzal, hogy a magyar hatóságok – jogsértés hiányában – nem indítottak semmilyen eljárást ebben az ügyben. Márpedig ezzel okafogyottá vált az uniós vizsgálat nyomozásai adatainak védelme, hiszen ezek közzététele már nem fenyeget semmilyen folyamatban lévő eljárást. Előtérbe kerül viszont ezzel párhuzamosan az uniós intézmények munkájának átláthatósága. A Törvényszék tehát megállapította, hogy az OLAF tévesen alkalmazta a hozzáférés iránti kérelem elutasítását, az erre vonatkozó döntést megsemmisítették, az OLAF-nak pedig ki kell adnia az iratokat.

Ez azonban még várathat magára. A Törvényszék határozata ellen annak közlésétől számított két hónap és tíz napon belül kizárólag jogkérdésekre vonatkozó fellebbezést lehet benyújtani a Bírósághoz.
..

kvadrillio 2021.09.01. 14:59:03

@kvadrillio: NEMTOM.......EZEK EZÉRT JÖTTEK A VILÁGRA ????????????????????????????????????!

BAZMEG !!!!

kvadrillio 2021.09.01. 15:02:51

KÖZBEN ORBÁN MÁR A CSAUCSESZKÚ BIRODALMAT IS RÉGEN TÚLHALADTA, TÚLÉPÍTETTE !!!!!%


SOK MEG, A MAGYAR EMBERKÉK, EGYHELYBEN TOPOROGNAK, VEGETÁLNAK ÉS Ő,. ORBÁN, EZT ÉLVEZI !

Ménár Atya 2021.09.01. 15:04:39

@karoly_41:
Hülye Fitymatyi, te vagy a legjobb példa, miért nem jó az, ha homokosok nevelik fel a gyereket, pont ilyen ostoba pöcs lesz mint te :D
youtu.be/mymvU1Yydvw?t=638

sírjatok 2021.09.01. 15:14:02

@karoly_41: "Mások teljesítményét akkor van jogod kritizálni, ha fel tudsz mutatni jobbat. "

Nálad az is jobb aki meg se szólal, mert kevésbé idegesítő. De mondjuk remekül riasztod el az embereket az ellenzéktől, ezt meghagyom neked.

kvadrillio 2021.09.01. 15:16:51

@Ménár Atya: NEKED NINCSENEK FÁJDALMAID ??? MERT ANNMYI HÜLYESÉG SZORULT BELÉD, HOGY MÁR FÁJNIA KÉNE,. DE NAGYON !!!

Ménár Atya 2021.09.01. 15:20:29

@karoly_41:

Ugyan már kis hülyegyerek, ne futtasd már magad, egyszerű kis ötödikes feladaton elhasaltál :D:D
"3) egészen más az, ha Orbángeci csap bele a szarba, mint, ha mittudománki csap bele"
"mittudománki
mittudománki
mittudománki"
Na te idióta akkor a helyesírásodról ennyit, te ostoba, már megint belefutottál a pofonba :D
Szóval mielőtt másokat kritizálsz előbb mélyen magadba nézz, és magadon kezdd, te kis náci idióta!
Téglára dobtak az okosabbak mi,ott verted be a fejed, és lettél végleg ilyen idióta :D
youtu.be/mymvU1Yydvw?t=638

Ménár Atya 2021.09.01. 15:21:26

@kvadrillio:
Hát ahogy nézem amiket írsz, inkább rád illik a fájdalom ezen formája :D

kvadrillio 2021.09.01. 15:22:03

Putyin: Amerika semmit nem csinált a húszéves afganisztáni jelenléte alatt

Az orosz elnök szerint az Egyesült Államoknak "civilizált módon, finoman, és nem sietve" kellett volna segíteni Afganisztánban.

ÉS EZALATT HÁNY AMCSI KATONA IS HALT MEG ÉS MIÉRT IS-KIÉRTIS ?????:!

Ménár Atya 2021.09.01. 15:24:02

@karoly_41:
Jajj már fitymatyi, mi bajod a buzikkal, ott vonultok velük,
Nekünk az olyan pedofil köcsögökkel van bajunk mint te is vagy, gondolom ezért zavar annyira, hogy nem férhetsz a gyerekekhez :D
youtu.be/mymvU1Yydvw?t=638

kvadrillio 2021.09.01. 15:26:06

NAUGYEHOGYUGYE ! EZÉRT KÖLLLLLLÉ LAZÍTANI MINDENÁRON !

2021. augusztus. 30. 16:35 MTI Világ
A WHO szerint 236 ezer európaival végezhet a járvány decemberig

A nyaralások és a korlátozások nyári feloldása újra berobbanthatta a járványt a WHO európai igazgatója szerint.

Ménár Atya 2021.09.01. 15:28:31

@karoly_41:
"ti, a Fidesz és az egyház vagytok a magyar társadalom pedofil, pszichopata, elmebeteg genetikai selejtje. tönkreteszitek az országot, ti vagytok a hulladék, a selejt."
-
Az önmagában nem meglepő, hogy tavaly április-júniushoz képest, amikor padlóféket nyomott a magyar gazdaság, óriási növekedést mértek, de a visszapattanás annyira gyors volt, hogy az a legoptimistább elemzőket igazolja. Az idei második negyedévben visszatért a gazdaságunk a válság előtti szintre.

A nyers adat szerint 17,9, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 17,7 százalékkal nőtt a magyar GDP az idei második negyedévben 2020 azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar GDP most már magasabb 0,1 százalékkal, mint 2019 utolsó negyedévében, a válság előtt volt.

Amikor ismét igazam lett,kis ostoba náciköcsög :D:D
Ennyikehhh!
youtu.be/mymvU1Yydvw?t=638

sírjatok 2021.09.01. 15:29:04

@kvadrillio: mostanra az nem oltatta be magát aki nem akarta. Nem fogunk végig bunkerben élni hogy a direkt oltatlanoknak ne legyen baja, sorry.

sírjatok 2021.09.01. 15:30:35

@Ménár Atya: én is én is!

data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?locations=HU-RO-SI-SK

Magyarország, Románia, Szlovénia, Szlovákia.

2006: Magyarország növekedése 4%, a többié 6, 8, 8.
2007: Magyarország növekedése 0.2% (!), a többieké 7, 7, 11 (!).
2008: Magyarország növekedése 1% (!), a többieké 4, 4.5 és 9.
2009: Éljen, nem MO a legrosszabb, mert csak 6.7%-ot esett vissza, tehát egy országnál jobb volt, kettőnél meg rosszabb.

2010 óta 2012 kivételével nagyon erősek vagyunk, 2014-ben, 2018-ban és 2019-ben csoportelsők. Lehet magyarázni...

sírjatok 2021.09.01. 15:34:05

@karoly_41: "Pszichopaták vagytok" + "remélem, hogy beledögletek a járványba"

...szerintem ennyiből is látszik, hogy ki itt a pszichopata, matyika :)

Ménár Atya 2021.09.01. 15:38:48

@karoly_41:
Nagyon belustult Fitymatyi, a Károly 1-3.-ig skizofrén éned, csak ennyiszer volt képes bemásolni a fenyegetőzéseid?
Adjál nekik is kannás tablettás bort, mint a másik skizrofén alkesz énjeidnek, jancsi 1-15.- nek :D
Math.0-ról meg nem is beszélek, a vén migri agyagedény már teljesen leépült, de gondolom birka menet éned majd ápolgatja a többi selejt mongolidióta, pedofilpapocska q.va anyád.
Ugye emlékszel sötét ostoba, hogy ez mind a te szavad volt, most meg van pofád itt rinyálni hogy jajj báncccsák szegény becsületes Fitymatyikát.
Hát B+ van bőr a pofádon az biztos.
A többi marhaságod,személyeskedésed már nem is idézem, mindenki látja mekkora kretén vagy, akár kormánypárti,akár ellenzéki, nem bírja az okoskodó idióta hozzászólásaid.
Na kínlódj ostoba pöcs tovább, de ne vidd túlzásba a kannás tablettást,meg a seggbe kukit a kecsketoszó arabjaiddal akik ápolnak, mert szórakoztató az ostobaságod.
Tényleg fitymatyi, mit szólsz a hazudozásodhoz amibe megint belebuktál,mint náci gyurcsány a kormányzásba, a magyar gazdaság nem térdelt le,mint a gazdád idejében, hanem ismét kiugró 17,7 -os növekedést produkált.
Látod buta MAtyi,megint igazam lett :D
youtu.be/mymvU1Yydvw?t=638

sírjatok 2021.09.01. 15:40:20

@Ménár Atya: Math.0

Még mikor úgy hívták, már akkor is hülye volt, de akkor legalább nem szakadt el teljesen a valóságtól. Mára semmi nem maradt :/

sírjatok 2021.09.01. 15:45:02

@karoly_41:

data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?locations=HU-RO-SI-SK

Magyarország, Románia, Szlovénia, Szlovákia.

2006: Magyarország növekedése 4%, a többié 6, 8, 8.
2007: Magyarország növekedése 0.2% (!), a többieké 7, 7, 11 (!).
2008: Magyarország növekedése 1% (!), a többieké 4, 4.5 és 9.
2009: Éljen, nem MO a legrosszabb, mert csak 6.7%-ot esett vissza, tehát egy országnál jobb volt, kettőnél meg rosszabb.

2010 óta 2012 kivételével nagyon erősek vagyunk, 2014-ben, 2018-ban és 2019-ben csoportelsők. Lehet magyarázni...

Ménár Atya 2021.09.01. 15:45:31

@sírjatok:
Igen, mára megzakkant a vén náci pedofil :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.09.01. 16:16:48

A cél éppen a vírus terjedése: ha mindenki átesik rajta, elhal a vírus.

Ménár Atya 2021.09.01. 16:30:06

@karoly_41:
Nagyon belustult Fitymatyi, a Károly 1-3.-ig skizofrén éned, csak ennyiszer volt képes bemásolni a fenyegetőzéseid?
Adjál nekik is kannás tablettás bort, mint a másik skizrofén alkesz énjeidnek, jancsi 1-15.- nek :D
Math.0-ról meg nem is beszélek, a vén migri agyagedény már teljesen leépült, de gondolom birka menet éned majd ápolgatja a többi selejt mongolidióta, pedofilpapocska q.va anyád.
Ugye emlékszel sötét ostoba, hogy ez mind a te szavad volt, most meg van pofád itt rinyálni hogy jajj báncccsák szegény becsületes Fitymatyikát.
Hát B+ van bőr a pofádon az biztos.
A többi marhaságod,személyeskedésed már nem is idézem, mindenki látja mekkora kretén vagy, akár kormánypárti,akár ellenzéki, nem bírja az okoskodó idióta hozzászólásaid.
Na kínlódj ostoba pöcs tovább, de ne vidd túlzásba a kannás tablettást,meg a seggbe kukit a kecsketoszó arabjaiddal akik ápolnak, mert szórakoztató az ostobaságod.
Tényleg fitymatyi, mit szólsz a hazudozásodhoz amibe megint belebuktál,mint náci gyurcsány a kormányzásba, a magyar gazdaság nem térdelt le,mint a gazdád idejében, hanem ismét kiugró 17,7 -os növekedést produkált.
Látod buta MAtyi,megint igazam lett :D
youtu.be/mymvU1Yydvw?t=638

A Joda visszatér 2021.09.01. 16:48:13

www.portfolio.hu/global/20210813/koronavirus-ausztriaban-is-meredeken-romlik-a-helyzet-496508

" 1005 új megbetegedés az utóbbi hónapok legmagasabb értéke, utoljára három hónappal ezelőtt, május 12-én regisztráltak négyjegyű számot (1194). A kórházban ápoltak száma is enyhe emelkedést mutat, mindazonáltal az intenzív kezelésre szorulók száma kismértékben csökkent.

A legtöbb új esetet (287) Bécsben regisztrálták. Ausztriában jelenleg 7017 aktív beteget tartanak számon, ez 1815-tel több, mint az előző héten. A hét napra és százezer lakosra vetített megbetegedési átlag egy héten belül 38,1-ről 55,6-re emelkedett."

Hmmm..Biztos a zorbány.:)

Boldeone Bull 2021.09.01. 17:21:41

@A Joda visszatér: Ez az adat önmagában semmit nem mond, mivel az egyes országok különböző időben lèpnek a negyedik
hullámba, viszont , a járvány áldozatai tekintetèben az osztrákok sokkal jobban állnak. (1/3-nyi áldozat mint Magyarországon ) Eddig többször volt jó lehetősège az országnak , hogy megfelelő intèzkedèsekkel elèbe menjen egy új járványhullámának , de a populizmusnak ès hatalompolitikának csak nèpszerűsèg számít (most is):
-a nemzeti ünnepen 700 ezres tömeg , ilyen a világon nincs..
-eukarisztikus kongresszus :hozzák a legfrissebb mutációkat Afrikából, nem lehet mindenkit kiszűrni ...Ahogy a vadászati kiállítás is veszèlyes
-fesztiválok, focimeccsek , boltban ès tömegközlekedèsen szabadon fertőzhet a vírushordozó-maszkhordási kötelezettsèg nincs. Sèrül az egèszsèghez való jog azokon a zárt tereken, amit nem lehet elkerülni

Ez a világ egyik leglazább vèdekezèsi rendszere , járvány szempontjából. Nyilvánvaló, hogy a delta variáns -ahogy máshol is- komoly problèmákat fog okozni.

A Joda visszatér 2021.09.01. 18:48:37

@Boldeone Bull:

1. A különböző módszertanú covid halálozási statisztikák összehasonlítása teljesen fals, erre a WHO is felhívta a figyelmet.

2.Magyarországot talán más posztszocialista országokkal kellene összehasonlítani, nem Ausztriával, és nem most, hanem a negyedik hullám után.

3.Magyarország a világ 4. legelhízottabb országa, ami ugye az alapbetegségek szempontjából nagyon nem mindegy.

A Joda visszatér 2021.09.01. 18:49:41

@karoly_41:

Magyarországon 2021 első negyedévében 5424-gyel többen haltak meg a 2015-2019-es évek első negyedévének halálozási átlagához képest.
Magyarországon 2021 első negyedévében 11738 regisztrált covid halálozás volt.

Ezt hogy a fenébe fogod kimagyarázni Matyesz?

Ménár Atya 2021.09.01. 19:03:24

@karoly_41:
:D:D
Ja, nagy szopás, hogy egy általad preferált kedd délutáni adatot akartál eladni egy világvége hangulatnak.
B+, te már annyira sötét vagy, hogy a saját magad által küldötteket sem tudod értelmezni :D
Majd nézd meg azt a kis csúcsot, ami visszarepítette, az országot a 2019-es növekedés fölé te idióta vén pedó :D
Addig meg olvasd a tényeket :
hvg.hu/gazdasag/20210817_gdp_novekedes_ksh
Azért ez eléggé messze van attól, amikor a náci gyurcsány csődbe vitte az országot, és ezért sírva lemondott, te fajankó :D
Szar amikor az élet megint pofánszarta a hülye fejed mi?
Na igyál inkább a kannás tablettásból azt hívd a migri ánusz karbantartód, az való neked hazódós kis pedómatyi :D
youtu.be/mymvU1Yydvw?t=638

birkamenet 2021.09.01. 19:05:21

@A Joda visszatér:

Ausztia, 9 millióp lakos: 10 ezer covid halott
Orbanisztán, 9 millió lakos: 30 ezer covid halott

Orbanisztán népirtásban is Jobban teljesít!

birkamenet 2021.09.01. 19:10:57

@Ménár Atya:

Szia Csuhás térdre!, remélem végeztél már a térdeléssel orbán f.tyije elött, úgyhogy most szólok is az alig6osztályos legmagasabb iskolai végzettségednek, hogy egy egyszeri GDP felpattanást az illibernyák gazdád az államadósság 25 éves rekordra állításával meg 1000 milliárd forint ingyen EU pénz bepumpálásával érte el.

Te a hasznos hülyéje a Tündérmesének meg majd újabb 11 évig fizeted ezen "sikerjelentések" következményit. Megérdemled, mert a birkák csak ezt érdemlik meg.

birkamenet 2021.09.01. 19:17:17

@A Joda visszatér: "Ausztriában jelenleg 7017 aktív beteget tartanak számon, ez 1815-tel több, mint az előző héten."

Mert az osztrákoknak van ám pénzük külföldi tengerparti nyaralásokra menni, amelyek most a delta mutáns új hotspotjai, teccik tudni? 40%-a az osztrák fertőzötteknek a nyaralásból hurcolja be a deltát.

Látod kisfidernyák, hogy ti milyen szerencsések vagytok, hogy ti max. csak egy kétnapos félpanziós soroksári nyaralást engedhettek meg magatoknak a Tündérmesében, így a covid megkímél titeket.

A fél világ a kisfidernyák létet irigyli!

birkamenet 2021.09.01. 19:24:42

@sírjatok:

data.worldbank.org/indicator/Magyarkisfidernyak_vs_Merszaroslorinc_novekedese

Magyar kisfidernyák, Mészaros Lörinc

2006: Magyar kisfidernyák 4%, Mérszaros Lörinc 0%
2007: Magyar kisfidernyák 4%, Mérszaros Lörinc 0%
2008: Magyar kisfidernyák 4%, Mérszaros Lörinc 0%
2009: Magyar kisfidernyák 1%, Mérszaros Lörinc 0%

2010 - 2015: Magyar kisfidernyák 1,2%, Mérszaros Lörinc 4%
2015 - Magyar kisfidernyák 0,1%, Mérszaros Lörinc 1284976338591666455099 %

A Joda visszatér 2021.09.01. 19:24:54

@birkamenet: Lehet, hogy azért, mert ott csak 10 évig állomásozott a Vörös Hadsereg, és nem 46 évig, Matyi?

A Joda visszatér 2021.09.01. 19:25:30

@birkamenet: @karoly_41:

Magyarországon 2021 első negyedévében 5424-gyel többen haltak meg a 2015-2019-es évek első negyedévének halálozási átlagához képest.
Magyarországon 2021 első negyedévében 11738 regisztrált covid halálozás volt.

Ezt hogy a fenébe fogod kimagyarázni Matyesz?

A Joda visszatér 2021.09.01. 19:28:45

@karoly_41:

"Akkor ezek szerint nem hiszel abban a statisztikában, amit Orbán Viktor maga hamisított. Ide is eljutottak a mongolFidióták."

Felfogod te gyengeelméjű, hogy nem hamisításról van szó, hanem eltérő feltételek esetén kerül be egy halálozás a covid statisztikába itthon és máshol?
Nálunk pl. az is bekerül, aki elkapta a covidot, felgyógyult belőle, majd két hónap múlva meghalt egy teljesen más betegségben. A briteknél viszont 28 napnál régebbi covid érintettséget nem vesznek figyelembe. A szlovákoknál meg szoros összefüggést kell kimutatni

Ménár Atya 2021.09.01. 20:40:24

@birkamenet:
Mi van skizofren, már megint húsz néven kommentelsz?
Te vagy a többség mi? :D:D
youtu.be/mymvU1Yydvw?t=638

sóhegy049 2021.09.01. 20:55:06

Fidiótisztánban azt hiszitek, hogy a 6 hónapnál régebbi oltások megállítják ezt a szart? A lófaszt! Decemberben még nálatok megkaptam a dögvészt, szerencsére könnyen megúsztam. Március elején megkaptam az első, majd a második Modernát, itt Szingapúrban, most egy hete meg az új dögvész terített le. Nyilván ez az EÜ, nem az az EÜ, így itt nem döglöm bele, de a lényeg, hogy még lesz ott baj megint.

A Joda visszatér 2021.09.01. 21:42:58

@sóhegy049: Senki nem állította, hogy az oltottak nem betegedhetnek meg. Viszont ritkán kerülnek kórházba.

kvadrillio 2021.09.01. 22:15:26

NA, EZEKET A ROTHADT GYILKOSOKAT KELL SORRA LELŐNI !!!!
AKIK EZT A GENOCÍDIUMOT ELKÖVETIK A FÖLDI EMBERISÉG ELLEN !!!!!

REMÉLEM MÁR NEM SOKÁIG ÉLNEK !

Csinált vírus?
Fontos hangsúlyozni, hogy ezek most már nem feltételezések, hanem a globális média meghatározó orgánumai által nyilvánosság elé bocsátott tények, amelyeket a Washington Posttól a BBC-n át a Guardianig mindenki lehozott
2021. szeptember 1. szerda. 4:51

Minden jel szerint drámai változás előtt áll a covidpandémiára vonatkozó globális uralkodó narratíva. Eddig ugyanis a „nulladik szintű” alapkérdés nem is nagyon volt feltehető. Ez a kérdés pedig nem más, mint az, hogy a vírus természetes úton jött létre, vagy „csinálva” van. Ha az utóbbi a helytálló, akkor ki, miért (mi okból és mi célból) és hogyan csinálta. Könnyű belátni, hogy minden további kérdésre egész más válaszok születhetnek attól függően, hogy mi a válasz erre az alapkérdésre.

Pontosabban szólva a kérdés eddig is feltehető volt, csak éppen válasz nem volt rá. Igaz, hogy mostanáig sem zárta ki senki a csináltság valamilyen formájának lehetőségét, „csak” valószínűtlennek mondta. Luc Montagnier Nobel-díjas virológus már tavaly májusban tett egy nyilatkozatot, miszerint természetes úton egy ilyen vírus nem jöhetett létre, ám kijelentését mindenki figyelmen kívül hagyta, igaz, őt nem lehetett szimpla összeesküvéselmélet-gyártóként megbélyegezni.

Most azonban Rand Paul amerikai szenátor nagy nyilvánosság előtt azzal vádolta meg Anthony Faucit, aki már évtizedek óta minden amerikai elnök virológiai és járványügyi főtanácsadója, hogy hazudott az amerikai törvényhozásban, szándékosan elhallgatta a tényt, hogy az amerikai National Institute of Health létesítése óta folyamatosan anyagi támogatásban részesítette azt a vuhani kutatóintézetet, amely abban a városban működik, ahonnan a járvány elindult. Sőt, 2017-ig mindig jelen volt egy amerikai megbízott is, aki felügyelte az ott zajló kutatásokat. Ez persze nyilvános, és bárki utánanézhet, hisz adófizetők pénzéről van szó.

Az azonban eddig homályban maradt, hogy 2014 és 2017 között, bár ez hivatalosan tilos lett volna, egy fedőszervezeten keresztül Fauci továbbra is jelentős összegeket juttatott Vuhanba, hogy felgyorsítsák azokat a kutatásokat, amelyek arra irányultak, hogy miképpen lehet a zoonózisra (állatról emberre „átugrás”) már akkor is képes vírust emberről emberre terjedő kórokozóvá átalakítani.

Angol kifejezéssel ez gain of function fedőnév alatt futott, ami azt jelenti, hogy nyer, szerez, keres, kap, elhódít, elér, előnyére van valami, hasznot lát, hasznot húz valamiből. Most már csak az a kérdés, hogy milyen előny és haszon származott volna mindebből. Még annyit érdemes hozzátenni, hogy ennek a szervezetnek a főnöke nem más, mint Peter Daszak, az angol állampolgárként Amerikában élő lengyel virológus, aki meglepő módon mindkét vizsgálatot vezette a WHO megbízásából Vuhanban. Ez nagyjából olyan, mintha az alaposan gyanúsítható bűnelkövetőt bízná meg a bíróság azzal, hogy folytassa le a részletes vizsgálatot, tegyen jelentést, és aztán a bíróság ezt fogadná el, és hirdetné ki ítéletként.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek most már nem feltételezések, hanem a globális média meghatározó orgánumai által nyilvánosság elé bocsátott tények, amelyeket a Washington Posttól a BBC-n át a Guardianig mindenki lehozott. A németek és angolok szintén finanszíroztak kutatásokat Vuhanban, tehát az EU-s ujjlenyomat is ott van az elkövetők által használt fegyveren. Ahogy Kanadáé és Ausztráliáé is. Három hónapja zajlik az Egyesült Államok teljes nemzetbiztonsági szolgálatának vizsgálata arról, hogy vajon természetes eredetű-e a covid, vagy valamilyen módon „csinálva van”.

kvadrillio 2021.09.01. 22:16:20

@kvadrillio: .....Ám a most nyilvánosságra hozott dokumentumában ez a komplexum is csupán annyira volt képes, hogy néhány eddig is tudott unalmas közhelyet ismételjen meg. Vagyis a lényeg, hogy komplex kutatások zajlottak amerikai birodalmi irányítással és finanszírozással, hogy miként lehet egy ilyen vírust „rávenni” arra, hogy a zoonózist követően emberről emberre is megbízhatóan terjedjen, továbbra is homályban maradt.

Egyre világosabb, hogy amerikai célmeghatározással és finanszírozással fegyverkísérleti laborként működött a vuhani intézet. Tehát a felszínen zajló gyilkos egymásnak feszülés alatt valójában egyetlen planetáris együttműködési rendszer keretében zajlik „valami”, amely „valaminek” a jelek szerint döntő befolyása lehet az emberiség jövőjére.

Eddig természetesen az a feltételezés is összeesküvés-elméletnek számított, ami szerint egy ilyen kísérlet a gain of function keretében arra is alkalmas lehet, hogy már eleve kifejlesszék azt a vakcinát is, amelyet azzal a vírussal szemben lehet majd használni, amelyet szintén ők „fejlesztenek ki”, hisz ebben az esetben a szükséglettermelés ismert jelenségével van dolgunk.

Vagyis én hozok létre mesterségesen olyan szükségleteket, amelyeket aztán, hogy hogy nem, csak én tudok kielégíteni. A fő kérdés azonban, mint mindig, most is az, hogy miért éppen most és így hozta nyilvánosságra a nem létező világerő mindezt. Mert bármilyen derék ember is Rand Paul szenátor, azt aligha hihetjük, hogy egyszer „csak úgy” megtudta mindezt, mindjárt nyilvánosságra is hozta, és a globális médiagépezet ezt engedelmesen közzé is tette.

Valami tehát történt és történik, csak még azt nem látjuk pontosan, hogy mi. Az biztos, hogy az emberiség történetének legköltségesebb „háborúja” ez, amelynek költségei már most is tízezermilliárd dollár felett vannak, de a „végszámla”, ha lesz ilyen, ennek legalább háromszorosát teszi majd ki.

Ennek nyomán a világ adóssága három éven belül nagyobb lesz, mint a világ összes vagyona, ami teljes képtelenség. Az engedelmesség és ellenőrzöttség olyan szintjét hozták létre, amit ennek előtte elképzelhetetlennek tartottunk. Ahogy az sejthető volt, elkezdődött a „végfelszámolás”, de talán maradt esély e végzetes folyamat visszafordítására.

(A szerző közgazdász)

birkamenet 2021.09.01. 22:20:07

@A Joda visszatér:

Bulgár birka, a ruszkik már 31 éve kivonultak! Arról már nem tehetnek, hogy 31 év múlva neked a Tündérmesében felkopik az állad!

De ne rinyálj, ha orbánnak jövőre sikerül elcsalni a választást, akkor kilép az EU-ból és megint behívja a ruszkikat.

birkamenet 2021.09.01. 22:22:25

@Ménár Atya:

Mi van Csuhás térdre!, orbán f.tyije után annyira bódult állapotba kerültél, hogy már 20-at látsz mindenkiből?

kvadrillio 2021.09.01. 22:23:05

""" 2014 és 2017 között, bár ez hivatalosan tilos lett volna, egy fedőszervezeten keresztül Fauci továbbra is jelentős összegeket juttatott Vuhanba, hogy felgyorsítsák azokat a kutatásokat, amelyek arra irányultak, hogy miképpen lehet a zoonózisra (állatról emberre „átugrás”) már akkor is képes vírust emberről emberre terjedő kórokozóvá átalakítani."""...

ÉS EZT KAPTAM EL ÉN ÉS A FIAM, AMIBE MAJDNEM BELEHALTUNK 2017-BEN !
ÉS MÉG - 5-6 EZER ,MAGYAR EMBER IS BELEHALT AKKOR !!!%

NA, EZÉRT MÁSZKÁLNAK OLYAN VÍGAN AZ ORSZÁGVEZETŐK, MERT NEKIK VAN BIZONYOS ELLENANYAG A ZSEBÜKBEN A COVID MINDEN VARIÁCIÓJA ELLEN !

LELŐNI MINDET !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Boldeone Bull 2021.09.01. 22:25:54

@A Joda visszatér: Nálunk pl. az is bekerül, aki elkapta a covidot, felgyógyult belőle, majd két hónap múlva meghalt egy teljesen más betegségben. A briteknél viszont 28 napnál régebbi covid érintettséget nem vesznek figyelembe."

Aki 2 hónap múlva hal meg koronavírus fertőzès után, az nagy valószínűsèggel a covid utóhatásai miatt hal meg , pl. az endothelium ( èrfal ) meggyengül ès az embólia viszi el nagyon sok esetben a beteget hetekkel a " gyógyulás" után ..
Az Egyesült Királyságban 60 napra az első pozitív teszt után emeltèk a határt, amikor mèg a covid áldozatának tekintik a beteget , ès eddig is csak Skóciában volt a 28 napos határ ..Az áldozatok többsège, 88%- a 28 napon belül huny el..

publichealthmatters.blog.gov.uk/2020/08/12/behind-the-headlines-counting-covid-19-deaths/

A lènyeg : van kis eltèrès a különböző számítási módszertanokban, azok azonban nem adnak jelentős nagyságrendi eltèrèseket .
A WHO ajánlásait követik nagyjából mindenhol, azaz: ha más egyèrtelmű halálok nincs , ( pl autóbaleset ) akkor minden tesztelt pozitív embert a covid áldozatának kell tekinteni.

kvadrillio 2021.09.01. 22:26:58

ERRŐL A MEGCSINÁLT VÍRUSRÓLÉ.....A Washington Posttól a BBC-n át a Guardianig mindenki lehozott.

REMÉLEM VALAKI CSAK LELÖVI ŐKET EZEKÉRT !!!!%!

birkamenet 2021.09.01. 22:33:04

@A Joda visszatér:

Felfogod te gyengeelméjű bulgár birka, hogy ha Orbanisztánban egy covid beteget a lefolyás után kétszer negatívra teszteltek, akkor onnan gyógyultnak könyvelték el? Ha másnap feldobta a talpát, mert pl. nem kapott a szivére kezelést a 36 ezer üres ágy és elvezényelt orvosi gárda miatt, akkor azt már nem covid halottként jelentették, mert gyógyultként volt nyilvántartva?

Felfogod te gyengeelméjű, hogy Ausztrában nem azért volt azonos lakosságszám mellett 20 ezerrel kevesebb covid halott, mert ezeket mind öngyilkosoknak és terrortámadás áldozatainak könyvelték le módszertanilag, hanem mert ők értettek a járványkezeléshez, a gumicsizmás egyszemélyi járványfelelős idiótája meg elQrta. Nem kicsit, nagyon. És ez mind emberéletbe került!

birkamenet 2021.09.01. 22:36:11

@A Joda visszatér:

A halálozási tények makacs dolgok, kisdfidernyákom:

Ausztia, 9 millió lakos: 10 ezer covid halott
Orbanisztán, 9 millió lakos: 30 ezer covid halott

Orbanisztán a népirtásban is Jobban teljesít!

A Joda visszatér 2021.09.01. 22:46:14

@karoly_41:

Egészségügy helyzete.. Orbánék megháromszorozták a kórházi orvosok bérét, és átvállalták a kórházak adósságállományát. Gyurcsány apád mit tett az ágazatért? Semmit?

"azt szerinted magyarázza az, hogy Gyurcsányék 2008-ban pályáztak EB-rendezésre, és nem nyerték meg, stadiont sem építettek hozzá."

A végső körbe jutott pályázatban szerepelt a stadionépítési és stadionrekonstrukciós program. Akkor miért nem cirkuszoltatok, mint a NOlimpia kampány idején? Miért nem gyűjtöttetek aláírásokat? Különösen, hogy a böszme ekkorra már beismerte Őszödön, hogy "annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt mi korábban nem tudtuk volna elképzelni".

A Joda visszatér 2021.09.01. 22:47:00

@birkamenet:

Magyarországon 2021 első negyedévében 5424-gyel többen haltak meg a 2015-2019-es évek első negyedévének halálozási átlagához képest.
Magyarországon 2021 első negyedévében 11738 regisztrált covid halálozás volt.

Ezt hogy a fenébe fogod kimagyarázni Matyesz?

laci_52 2021.09.01. 22:47:03

@birkamenet: Nálunk mindenkit covid halottnak számolnak, aki elkapta a vírust és meghalt. Akkor is, ha már olyan beteg volt covid nélkül is, hogy csak néhány napja vagy hete volt hátra!

Ausztriában biztosan nem így írták a statisztikát...

sóhegy049 2021.09.01. 22:50:52

@A Joda visszatér:
"Senki nem állította, hogy az oltottak nem betegedhetnek meg. Viszont ritkán kerülnek kórházba"
Ja, csak a negyedük... Nézz egy itteni statot!
www.moh.gov.sg/news-highlights/details/update-on-local-covid-19-situation-and-vaccination-progress-(1-sep-2021)
Nekem itt mindegy, hogy mit csinál a főnökötök.

sóhegy049 2021.09.01. 22:51:52

@laci_52:
Itt Szingapúrban és van egy lapátnyomnyi különbség, nemde?

A Joda visszatér 2021.09.01. 22:52:41

@Boldeone Bull:

"Aki 2 hónap múlva hal meg koronavírus fertőzès után, az nagy valószínűsèggel a covid utóhatásai miatt hal meg"

Egyáltalán nem biztos, de a magyar nyilvántartás nem foglalkozott ezzel. Tök mindegy, hogy mik voltak az elhalálozás körülményei, ha bármikor nyilvántartott covidos volt, bekerült a hazai covid halálozási statisztikába az elhunyt, ahogy az is, akinél a halál után mutatták ki. Nem vizsgálta a magyar rendszer, hogy volt e összefüggés, míg a világ sok országában nem így volt.

"A lènyeg : van kis eltèrès a különböző számítási módszertanokban, azok azonban nem adnak jelentős nagyságrendi eltèrèseket "

A magyar, cseh, szlovák, lengyel covid halálozási mutatókban sincs nagyságrendi eltérés.

Nagyon beszédes tény egyébként, hogy Magyarországon 2021 első negyedévében 5424-gyel többen haltak meg a 2015-2019-es évek első negyedévének halálozási átlagához képest.
Magyarországon 2021 első negyedévében 11738 regisztrált covid halálozás volt.
No comment...

sóhegy049 2021.09.01. 22:58:02

@A Joda visszatér:
Kérdés:
- valaki, valakit fegyverrel kényszerített, hogy ilyen fasz módon járjatok el?

birkamenet 2021.09.01. 23:34:48

@A Joda visszatér:

Kisfidernyákom, ez itt nem a fideSS, itt nem lehet hazudozni. Akit covid betegkét regisztráltak, de utána kétszer negatívra tesztelték, az GYÓGYULT volrt, nem pedig covid beteg. Innentöl kezdve bukik a fideSS fake news hazugsággyár, hogy Orbanisztán nem is rekorder a covid halottak számában, mert itt még a disznóvásgáskor leölt disznókat is a covid halottakhoz írták.

Ja és persze pont fordítva volt, Müller Szöszilia jópárszor bebukott azzal, hogy azonosított covid áldozatokat hagytak ki a statisztikából.

birkamenet 2021.09.01. 23:37:15

@A Joda visszatér:

Pszichopata bulgár birka, már harmadszor rohansz el orbán elQrási "eredménye" elöl:

Ausztia, 9 millió lakos: 10 ezer covid halott
Orbanisztán, 9 millió lakos: 30 ezer covid halott

Orbanisztán a népirtásban is Jobban teljesít! HÁROMSZOROSAN!

birkamenet 2021.09.01. 23:43:42

@A Joda visszatér:

Nagyon beszédes tény egyébként, hogy Magyarországon még olyanokat se jelentettek covid halottként, akikröl tudták, hogy covid halott.Idönként 100 feletti eltérések voltak a napi statisztikában. Ezek után jöttek a fidernyák magyarázkodások, hogy a hiba a jelentésekben van, de majd pótolják.

Ezt hogy magyarázod kisfidernyákom?

birkamenet 2021.09.01. 23:52:33

@A Joda visszatér:

Figyeld csak bulgár birka, milyen faszán halad a NEMZETHALÁL: orbán nemcsak, hogy tömegben irtja a magyarokat a covid alatt, de a kétharmadotok eközben még a nemzeti szaporulatra se volt képes. Bár azt már 10 éve tudjuk, hogy az idióta gyerekvédett kétharmadnyi fidessbirka azt se tudja mi az a szex. Az egész napi orbánra rájszolásból aztán nem lesz gyerek!

Covid-babák helyett Magyarországon esett az egyik legnagyobb mértékben a születésszám
2021. szeptember 1.

Amikor a koronavírus-járvány 2020 tavaszán széles körű gazdasági leállásokhoz vezetett és az emberek a különböző járványügyi korlátozások miatt az otthonukba kényszerültek, számos médium és szakértő azt találgatta, hogy ez talán bababoomhoz vezethet. Úgy tűnik azonban, hogy ennek éppen az ellenkezője történt: a születési ráta a válság közepette számos magas jövedelmű országban csökkent - derül ki egy új tanulmányból. Magyarországon volt az egyik legnagyobb a csökkenés.

Arnstein Aassve, az olaszországi Bocconi Egyetem társadalom- és politikatudományi professzora és kollégái 22 magas jövedelmű országban - köztük az Egyesült Államokban - vizsgálták a születési rátákat 2016-tól 2021 elejéig. Azt találták, hogy ezek közül hét országban statisztikailag szignifikánsan csökkent a születési ráta 2020 utolsó hónapjaiban és 2021 első hónapjaiban az előző évek azonos időszakához képest - írja a Scientific American a kutatásról.

Magyarországon, Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában volt az egyik legnagyobb csökkenés: 8,5, 9,1, 8,4 és 6,6 százalékos csökkenés.

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.09.02. 06:38:32

@A Joda visszatér: "átvállalták a kórházak adósságállományát" - jaj, megint ez a savanykás duma! A kórház az államé. Ha átvállalja az adósságát, csak egyik rovatból átkönyveli egy másik rovatba. Átvállalja azt az adósságot, ami azért keletkezett mert nem finanszírozta megfelelően. Hogy oda nem rohanjak!

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.09.02. 06:39:40

@birkamenet: @karoly_41: Ügyes vagy! találtál a githubon olyan scriptet ami át tud jelentkezni másik nickre?

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.09.02. 06:42:01

@laci_52: Csak azt magyarázd meg, hogy miért érdeke az Orbánnak, hogy ennyire rossz statisztikát közöljön?

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.09.02. 06:46:02

@A Joda visszatér: "nem hamisításról van szó, hanem eltérő feltételek esetén kerül be egy halálozás a covid statisztikába itthon és máshol?" - és miért érdeke Orbánnak hogy ilyen feltételeket használjanak, amiből aztán ilyen rossz statisztika jön ki? Holnap átírhatná a Gányolmányt - szólna SzájERESZnek - hogy covidban nem lehet meghalni.

pincébezuhanási tudományok doktora · http://youtu.be/mymvU1Yydvw?t=640 2021.09.02. 07:03:12

Olvasom, hogy katonai szolgálatért plusz felvételi pontokat lehet kapni majd.
Hogy is van akkor a nemek közötti egyenlőség?

Ekrü 2021.09.02. 07:17:58

@pincébezuhanási tudományok doktora:
"Olvasom, hogy katonai szolgálatért plusz felvételi pontokat lehet kapni majd.Hogy is van akkor a nemek közötti egyenlőség? "-Miért a nőknek talán tilos katonának menni? Te még nem láttál női katonát?

chrisred 2021.09.02. 08:01:45

@A Joda visszatér: Szerintem a világversenyekre készülő létesítményekkel nincs különösebbb cirkusz, a dunahodállyal sem volt (legfeljebb a döbbenetesen elszálló költségekkel), meg a kézilabdacsarnokkal sincs. Az atlétikai stadion botránya meg abból ered, hogy egy megállapodás része volt, amiből az állam kihátrált.

konrada 2021.09.02. 08:01:51

@pincébezuhanási tudományok doktora:
Ne már Kúrtúrfi! Azért többet nézek ki belőled informatikailag, mint hogy ne tudjad: ha másik böngészőt nyitsz ki párhuzamosan, úgy azon újból be kell jelentkezni, és azt lehet másik nickkel, mert a blog.hu IP címet nem nézi.

chrisred 2021.09.02. 08:04:52

@A Joda visszatér: "Egészségügy helyzete.. Orbánék megháromszorozták a kórházi orvosok bérét, és átvállalták a kórházak adósságállományát."

hvg.hu/gazdasag/20210324_egeszsegugy_kiadas_allamhaztartas_koltsegvetes_orban_kormany

"A GDP arányában 4,5 százalékos ráfordítás a legalacsonyabb szint Magyarország történetében 1995 óta, ameddig az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat összesíti a számokat."

Ekrü 2021.09.02. 08:16:52

@chrisred:
Az állam nem hátrált ki semmiből.Az ellenzék,élükön Karácsonnyal szeretne politikai tőkét kovácsolni ezzel a zsarolósdival.No meg a közbeszédet uralni vele.De szerintem ez most nem jött be nekik,azért is nem merték meglépni a beharangozott vétót.
Mint ahogy a Fundan népszavazást is eltaktikázták.Ha nem lesz meg a 200ezer aláírás,vagy érdeklődés hiányában nem lesz érvényes a szavazás,és lássuk be,erre bizony elég nagy az esély, az így az ő buktájuk lesz.

antiindex 2021.09.02. 08:34:46

@konrada: sosem kurt úrfi egy munkanélküli "sportújságíró", azaz semmihez nem értő selejt.

belekotty 2021.09.02. 09:32:38

@konrada: Szerinted hogy csinálja az úrfi hogy pár másodpercen belül 3 különböző nickkel ír be kommentet időnként?

konrada 2021.09.02. 09:56:28

@belekotty: Hát a saját bevallása szerint egy githubon talált scripttel!;))

A Joda visszatér 2021.09.02. 10:19:34

@chrisred: Kivéve ugye, ha olimpia. Akarom mondani NOlimpa..

A Joda visszatér 2021.09.02. 10:20:18

@birkamenet: Te hülye, ezt már többször elmagyarázták, hogy miért van, és nemcsak itthon.

A Joda visszatér 2021.09.02. 10:24:28

@sóhegy049:

Nem, de hogyha a pandémia kezdetén elkezdték volna a nyilvántartási módszertant megváltoztatni, abból igencsak nagy cirkusz lett volna. Akkor most attól zengene a balliberált közvélemény, hogy azért "csak ennyi", mert a Zorbány átvariálta a járványhalálozási nyilvántartási szabályokat.
De várjuk meg a 4. hullám végét. Sztem még ez alapján a fals összehasonlítás alapján is elhúznak majd a románok és a szlovákok covid halálozás tekintetében, elnézve a gyatra átoltottságukat.

Emmett Brown 2021.09.02. 10:27:15

@A Joda visszatér: ami ellen a fő érv szintén a költségek voltak.

A Joda visszatér 2021.09.02. 10:27:34

@chrisred:

Churchill:

"Csak azt a statisztikát hidd el, amit te magad hamisítasz."

Orbánék alatt komoly előrelépés történt ebben a szektorban. Ballibék meg..kórházi széfeket telepítettek, amelyek ki tudja melyik roncstelepen rohadgatnak most. Vagy tudsz valami érdemi dolgot mondani?

konrada 2021.09.02. 10:31:11

@A Joda visszatér: ...hát egy csomó kórházat azért csak bezártak érdemileg!

A Joda visszatér 2021.09.02. 10:34:44

@Emmett Brown:

Mert ugye egy foci EB-nek nem lettek volna költségei.

Pláne egy ilyen gazdasági helyzetben:

"A Financial Times szerint nincs Európában sebezhetőbb gazdaság a magyarnál, mivel mind a folyó fizetési mérleg, mind az államháztartás hiánya 10 százalékhoz közelít, az adóemelések pedig lassíthatják a gazdasági növekedést."

/ 2006 július / Szerencsére a net nem felejt.:)

De azokat akik a NOlipmpia hisztériában részt vettek, meg stadionoznak, valami különös oknál fogva nem zavarta, hogy Fletóék foci EB-t akarnak rendezni, miután a böszme elmondta Őszödön, hogy "annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt mi korábban nem tudtuk volna elképzelni".

A Joda visszatér 2021.09.02. 10:35:50

@birkamenet:

Magyarországon 2021 első negyedévében 5424-gyel többen haltak meg a 2015-2019-es évek első negyedévének halálozási átlagához képest.
Magyarországon 2021 első negyedévében 11738 regisztrált covid halálozás volt.

Ezt hogy a fenébe fogod kimagyarázni Matyesz?

Kivlov 2021.09.02. 10:37:39

Óriási poszt! Kérdezem a kedves posztolót, hogy meddig akar még karanténban, korlátok között élni? A vírus nem fog eltűnni (lásd influenza), folyamatosan mutálódik, azaz együtt kell vele élni. Nem otthon, nem maszkban, hanem normál módon. Szívesen...

chrisred 2021.09.02. 10:37:47

@A Joda visszatér: Ezt a mondást Goebbelsék terjesztették.

"Orbánék alatt komoly előrelépés történt ebben a szektorban."

Állítják ők maguk.

A Joda visszatér 2021.09.02. 10:38:13

@pincébezuhanási tudományok doktora:

Fletóék miért nem vállalták át vajon?

Miért nem emelték meg közel háromszorosára a kórházi orvosok bérét?

A Joda visszatér 2021.09.02. 10:40:53

@pincébezuhanási tudományok doktora:

mosonvarmegye.net/kozelet/adossagrendezessel-ismet-nullarol-indulhatott-a-korhaz

"A Karolina Kórház mintegy 310 millió forint adósságát vállalata át az állam az elmúlt év végén, így nem kellett szűkíteni az ellátás rendszerén. Az intézmény idén szeretne forrást szerezni a rendelőintézet felújítására, de nővérszálló építését is tervezik, valamint kiaknáznák az egészségturizmusban rejlő lehetőségeket.

Az ország más intézményeihez hasonlóan a Karolina Kórház teljes harminc napon túli tartozását, mintegy 310 millió forintot átvállalt az állam az elmúlt év végén. Így ismét nulláról tudott indulni az intézmény – hangsúlyozta lapunknak dr. Bertalan István főigazgató. Elmondta: a menedzsment számára nagy megkönnyebbülés volt az adósság konszolidáció, hiszen ezzel azt jelezték feléjük, hogy a Karolina Kórház működését megfelelőnek tartják, nem kell az ellátási struktúrán változtatni, az osztályok továbbra is az eddigiekhez hasonló módon működhetnek."

chrisred 2021.09.02. 10:42:30

@A Joda visszatér: A rejtély megoldódik a számodra, ha összehasonlítod az influenza halálozások számát az előző éviekkel.

chrisred 2021.09.02. 10:44:54

@A Joda visszatér: Medgyessy az összes közalkalmazott (egészségügyi dolgozók, oktatásban dolgozók, úgy 300 ezer ember) bérét emelte ötven százalékkal, nem csak pár ezernek.

Vén motoros 2021.09.02. 10:48:46

Elmesélek egy TANMESÉT:
Az első gyereknél, ha a gyerek beakasztja az ujját a cumiba, és elhajítja a földre, az anyuka rohan KIFŐZNI a cumit. A második gyereknél leöblíti meleg vízben. A harmadik gyereknél megtörli az inge ujjában. A negyedik gyereknél füttyent a kutyának, hogy hozza vissza...
A lakosságbnak - és nemcsak itt, egész Európában - tele van a töke a 4. hullámmal. Senki sem akar már újabb bezártságot, karantént, éjjel-nappal maszkot. Franciaoszágban meg németországban (kúltúr-országok) véres tömegtüntetések vannak, vannak. Tömegoszlatással. Az emberek már inkább vállaják, hogy belehlnak, de nem akarnak újra ketrecben élni. Én magam - 69 vagyok - egész nyáron FFP2-es maszkban jártam, de én vagyok a kivétel. Éretm én a virológusokat, hogy az egyetlen védekezési eszköz a maszk, a sziciális kapcsolatok leépítése, a távolságtartás. De a magyaroknak tele van a tökük. Állítom, ha az idény nyáron milliószámra nayaraló, a magyar- meg a horvát turistahelyeket ellepő, az étteremeket, kávézókat teletömő embeeket megkérdezték volna, hogy mit akarnak inkább: se nyaralás, se éttermek, se kávézók, se bulik, se semmi, hanem maszk és távolságtartás, vagy vállalják az esetleges halálos kockázatot, akkor a 99%-uk mindenkit elhajtott volna, akik a bezárást rájuk akarnák kényszeríteni. Lehet szidni Orbánt, de a gyakorlat megmutatta: a 30000 halott sem rendítette meg az embereket, hogy ne nyaraljanak idén akkorát, amekkor nagyobb volt, mint az utolsó békeévben, 2019-ben. Tehát azt teszi, amit az emberek 99%-a kíván. Az az 1%, mint én, aki nyáron is maszkot hordott, az úgysem ment se nyaralni, se bulizni, se meccsekre, se koncertre, az az 1% az életmódj amiatt nem sokat veszít a bezártséggal, szemben az emberek többségével, akik meg szinte MINDENT, ami fontos nekik és amit szeretnek.
A legjobb példa a nép hozzáállásához az a középkori festmény, ahol éppne 5 zsebtolvajt törnek kerékbe egy emelvényen, hatalmas bámészkodüó tömeg nézi a kehyetlen kivégzéseket, MIKÖZBEN A ZSEBTOLVAJOK ZAVARTALANAUL ARATNAK A TÖMEGBEN!
És mi lesz az 5., a 6., a 7. meg a 8. hullámnál? Ha nem jelenléti oktatás lesz, akkor felnő egy olyan új nemzedék, aki elsőtől a nyolcadikig nem járt iskolába, csak tablettel meg laptoppal "tanult"?

konrada 2021.09.02. 10:54:00

@A Joda visszatér: Ezt most nem kell rájuk kiabálni, mert a munkaerő ára piaci kereslet függvénye.

...és akkor még nem indult be a nyugati agyelszívás ilyen mértékben, így - a nem kicsi hálapénzezésnek, és a kreatív könyvelésű másodállásozásnak köszönhetően - nem volt ekkora szakemberhiány.
(Mondjuk az is tény, hogy az akkor és csődközeli helyzet idejében elmaradt béremelés a fiatalabb (szóval hálapénzből, saját praxisban fizetve állami ellátásban gyógyításból kimaradt) orvosok jó része pattant le olyan helyre, ahol nem orvosbáróktól függött a zsíros bmw-re való.

Emmett Brown 2021.09.02. 10:54:28

@A Joda visszatér: egy társrendezős foci eb meg egy szóló olimpia az nagyon nem ugyanaz a kategória pénzügyileg. Illetve 2004ben dőlt el, hogy pályázunk, amikor még nem lehetett látni, hogy mekkora böszmeség lesz 2 év múlva.

chrisred 2021.09.02. 11:05:27

@Emmett Brown: Abból a szempontból ugyanaz a kategória, hogy létesítmények kivitelezése csak a rendezés elnyerése után kezdődött volna meg, amikor tervezhető lett volna az esemény költségvetése, hogy milyen ráfordítás szükséges, és ehhez milyen valószínűsíthető bevétel társul. Ennek semmi köze az országban közpénzből haveri alapon ide-oda elszórt stadionokhoz, ahol se néző, se érdemi bevétel nem társul, még annnyi sem, ami a stadion üzemeltetéséhez szükséges lenne.

konrada 2021.09.02. 11:18:50

@Emmett Brown: Az már folyt nagyban, hiszen túl voltunk a 2002-es nagy osztogatáson, az adókerülésbe terelő "adóreformokon", meg a valutahitelezés felé toló MNB szabályzáson.
Szóval látni lehetett annak, akinek volt hozzá szeme.

Emmett Brown 2021.09.02. 12:14:50

@chrisred: egy olimpiarendezés 5ször drágább, mint egy feles EB-re 5 Puskás (ami jelentős felülbecslés, ennél kevesebb is megteszi, 1 nagy meg 4 35-40k-s)

Emmett Brown 2021.09.02. 12:18:39

@konrada: Tokió került 15 milliárd dollárba. Mi honnan a tökből rántanánk elő ennyi lóvét?
Az olimpia nem a mi kategóriánk, ilyen egyszerű.

A Joda visszatér 2021.09.02. 12:20:25

@Emmett Brown: Miért nem követelték ezerrel, hogy álljanak el a pályázástól? Valamiért akkoriban nem volt ez a futball ellenes hangulat mint ma. Különös, nem?

A Joda visszatér 2021.09.02. 12:24:50

@chrisred: Nem volt érezhető béremelés az egészségügyben. Míg ma tíz éves szolgálat után közel 1 milliót kap egy kórházi orvos. Ez 2010 előtt álom volt.
Megyó és Fletó pedig a közalkalmazotti bérek mellett a rezsiárakat is alaposan megemelte. A szoclib ámokfutás nyolc éve alatt a földgáz fogyasztói ára 200%-kal az áramé és a tömegközlekedésé 150%-kal nőtt. ÉS komoly adóemelések jellemezték különösen Gyurcsány országlását.

konrada 2021.09.02. 12:26:36

@Emmett Brown: Nézd, én nem azért kardoskodtam, hogy legyen olimpia - itt ilyent nem olvashattál - csak arra céloztam, hogy sok vakember van, meg - téged olvasva - olyan is, aki meg régebben nem látott, és most meg már lát!;)

A Joda visszatér 2021.09.02. 12:27:17

@chrisred: Ekkora különbséget nem lehet az influenzával kimagyarázni, ahogy az időszak portugál (24%) és magyar(6,6%) többlethalálozási mutatója közötti különbséget sem.

A Joda visszatér 2021.09.02. 12:29:38

@chrisred: Szezont a fazonnal. Kohéziós támogatásból nem lehet ilyesmit finanszírozni.

chrisred 2021.09.02. 12:31:09

@A Joda visszatér: Ezt már korábban megbeszéltük, az a százalékos mutató valójában nagyjából ugyanakkora mennyiségi többletet mutat, ráadásul egy olyan időszakra, amikor Portugáliában csúcson volt a járvány, nálunk meg a harmadik csúcs előtti hullámvölgyben.

A Joda visszatér 2021.09.02. 12:32:11

@chrisred:

mosonvarmegye.net/kozelet/adossagrendezessel-ismet-nullarol-indulhatott-a-korhaz

"A Karolina Kórház mintegy 310 millió forint adósságát vállalata át az állam az elmúlt év végén, így nem kellett szűkíteni az ellátás rendszerén. Az intézmény idén szeretne forrást szerezni a rendelőintézet felújítására, de nővérszálló építését is tervezik, valamint kiaknáznák az egészségturizmusban rejlő lehetőségeket.

Az ország más intézményeihez hasonlóan a Karolina Kórház teljes harminc napon túli tartozását, mintegy 310 millió forintot átvállalt az állam az elmúlt év végén. Így ismét nulláról tudott indulni az intézmény – hangsúlyozta lapunknak dr. Bertalan István főigazgató. Elmondta: a menedzsment számára nagy megkönnyebbülés volt az adósság konszolidáció, hiszen ezzel azt jelezték feléjük, hogy a Karolina Kórház működését megfelelőnek tartják, nem kell az ellátási struktúrán változtatni, az osztályok továbbra is az eddigiekhez hasonló módon működhetnek."

A Joda visszatér 2021.09.02. 12:33:16

@chrisred: Az első negyedév hullámvölgy lett volna? Nem hinném.

chrisred 2021.09.02. 12:36:06

@A Joda visszatér: Nyilván a 205 forintos euró idején mást jelentett volna egy milliós fizetés, mint a 350 forintos eurónál. Gondolj csak a 300 forintos benzinárra, ami állítólag azt jelenti, hogy a kormánynak le kell mondania.

A Joda visszatér 2021.09.02. 12:36:49

@chrisred:

infostart.hu/gazdasag/2006/07/03/financial-times-a-magyar-a-legsebezhetobb-gazdasag-54964

"A Financial Times elemzői úgy látják: az a gazdaságpolitika, amely ilyen erőteljesen támaszkodik az adóemelésre, árthat a gazdasági növekedésnek, és ezzel további terheket róhat a közfinanszírozási rendszerre.

A napilap elemzése szerint a magyar gazdaságban meglévő bajok egyike, hogy a folyó fizetési mérleg várhatóan 8,4 százalékos hiánya jórészt a robbanásszerű hazai hitelállomány-növekedésből táplálkozik."

/2006 júlisi állapotok/ Szerencsére a net nem felejt.:)

Emmett Brown 2021.09.02. 12:39:06

@A Joda visszatér: nem tudom, de igazából teljesen mindegy is.
Nincs futballellenes hangulat, amit te annak vélsz, az valójában a fociba(ésaversenysportba)öntöttpénztúltolásaellenes hangulat.

A Joda visszatér 2021.09.02. 12:39:10

@chrisred: Nincs ilyen közvetlen összefüggés. Ha romlik a forint, a fizetésed vásárlóértéke közel sem olyan mértékben és ütemben romlik.Ahogy fordítva sem igaz. A túl erős hazai fizetőeszköz pl. az exportáló vállalatoknak kifejezetten rossz. Magyarország pedig ugye egy igencsak exportorientált ország.

chrisred 2021.09.02. 12:42:16

@A Joda visszatér: Az a Windisch írás, amiből ezeket az adatokat veszed, 2021 10. hetéig tartó időőszakot vett számításba.

A Joda visszatér 2021.09.02. 12:42:46

@Emmett Brown: Hát nem tudom, akkor hogy te melyik országban élsz. Az ellenzéki hergelésnek köszönhetően a lakosság egy nem elhanyagolható része sóval hintené be a magyar foci hűlt helyét, Sajnos a ballib ellenzék erre politikát épít és épített.
Míg a 2006 utáni pocsék gazdasági helyzetben nem verte ki náluk a biztosítékot a stadionépítési és stadionrekonstrukciós program. Különös, nem?

chrisred 2021.09.02. 12:42:47

@A Joda visszatér: Az a Windisch írás, amiből ezeket az adatokat veszed, 2021 10. hetéig tartó időőszakot vett számításba.

Emmett Brown 2021.09.02. 12:44:04

@A Joda visszatér: a többlethalálozásra roppant egyszerű a magyarázat: a magyar default halálozási ráta simán kurvamagas

chrisred 2021.09.02. 12:45:26

@A Joda visszatér: Kiváncsi vagyok, a Financial Times elemzői 2006-ban milyen biztosnak látták mondjuk a Goldman Sachs hitelezési politikáját. :)

chrisred 2021.09.02. 12:47:11

@A Joda visszatér: Ennek nem sok köze egy orvos fizetéséhez, annak viszont igen, hogy euróban mennyit tudna keresni külföldön.

Emmett Brown 2021.09.02. 12:54:57

@A Joda visszatér: én szeretem a focit meg a sportot, de amennyibe került a NER idejében azt sokallom.
Illetve nem kell ez a műfanyalgás, pontosan lehet látni, hogy cizellált üzenetekkel semmi értelme nincs operálni, lásd "a dokumentáltatlan kínai vakcina nem jó ötlet"-re a "mocskos oltásellenes ellenzék mantrát". Sajnos a kormányzat meg erre épít politikát.

chrisred 2021.09.02. 13:05:12

@Ekrü: Nem értem a problémádat:

Az első linkből: "Ha nincs Diákváros, akkor nincs atlétikai vb sem, ezt üzenjük a Fidesznek és a miniszterelnöknek"

A másodikból: "A döntés értelmében felszólítják a kormányt, hogy a Fudan Egyetem ügyében kezdeményezett népszavazás eredményének megismeréséig ne hozzon semmilyen, a Fudan Egyetem megvalósítását célzó intézkedést. Amennyiben ez mégis bekövetkezik, a főpolgármester tájékoztatni fogja a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget arról, hogy BUDAPEST FŐVÁROS NEM KÍVÁN A 2023. ÉVI ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG HÁZIGAZDAVÁROSA LENNI."

Két lehetőség van:

1. Fudan lesz, Diákváros nem: nem járulnak hozzá az atlétikai világbajnoksághoz.

2. Diákváros lesz, Fudan nem: hozzájárulnak a világbajnoksághoz.

Mi az, ami nem világos?

konrada 2021.09.02. 13:07:34

@chrisred: Egyszerűsítsünk: ha te mondjuk Bécsben 1 €-ért adsz le egy terméket, amit itthon (további egyszerűsítéssel, tehát haszonkulccsal, logisztikával, adóval, stb) 350 forintért állítasz elő, mennyit tudnál adózni abból - amiből az orvos is fizetést kap - ha azért mondjuk csak 300 ft-ot érő 1 €-t kapsz?
Mert azt azért értsük meg, az eü is abból él, amit mi befizetünk, tehát hiába akarnánk dubaji bért adni, ha nincs rá fedezet. (És ne gyere azzal, hogy abból amit a stadionok, mert már párszor elmagyarázták nálamnál okosabbak neked is, hogy az összes élsportra 2010 óta költött pénz töredéke az éves eü költségvetésnek.

A Joda visszatér 2021.09.02. 13:13:10

@chrisred:

index.hu/velemeny/2021/04/15/a-jarvany-miatt-elhunytak-szama-valoban-alkalmas-nemzetkozi-rangsorolasra-/

" Ha ismét év/év alapú összehasonlítást végzünk, azaz 2020 adataihoz hasonlítjuk a 2021-es év számait, és minden országban annyi hét adatait vizsgáljuk, ahány hétre az adott ország statisztikája hozzáférhető, láthatjuk, hogy négy tagállamban is 30 százalék feletti a halálozási többlet (Szlovákia, Csehország, Portugália és Lettország), 20 és 30 százalék közötti hat országban (Litvánia, Észtország, Szlovénia, Lengyelország, Bulgária, Luxemburg). Magyarországon a 10. hét végéig, azaz március 14-ig áll rendelkezésre a heti statisztika, ennek alapján 11,4 százalékos emelkedés tapasztalható a halálozási adatokban. Ezzel az uniós rangsor első, kedvezőbb feléhez tartozik Magyarország."

A Joda visszatér 2021.09.02. 13:15:51

@chrisred: Hát ez azért egy jóval egyértelműbb dolog volt 10% közelébe jutott fontos hiánymutatókkal, valamint a fantáziátlan adóemelésekre, megszorításokra építő kormányzati gazdaságpolitikával.

Emmett Brown 2021.09.02. 13:17:48

@konrada: a töredéke azért kicsit erős, ugyanis kb 2000 milliárdról van szó.
Na ebből kellett volna tömegsportra költeni inkább, mert az, hogy átlagjózsi mennyire fitt, sokkal fontosabb, mint az, hogy tudunk-e eb meccset fogadni,

konrada 2021.09.02. 13:28:33

@Emmett Brown:
Utána néztem, valóban nem az éves töredéke, ha az általad leírt 2000 mrd mind élsport. De tudtommal az egészben benne vannak az uszodák, sportcsarnokok, és egyéb olyan létesítmények is vastagon, amik - bizonyos mértékben a tömegsportot is kiszolgálják. (A bizonyos mértéket azért írom, mert elég sokértelmű a tömegsport. Van olyan hozzáállás, ahol az iskolás úszásoktatást, az ifjúsági csapatsportokat is annak tekinti, meg olyan is, ahol a tömegsport egy Budapest maratonnál, Balaton átúszásnál kezdődik - amik nem igazán eszközigényesek.;)

Ekrü 2021.09.02. 13:43:18

@chrisred:
3. lehetőség:
Lesz Fundan is,Diákváros is és atlétikai VB is.
De ez az ellenzéki politikusoknak és törzsválasztóinak már magas.Ők ugyanis csak vagy-vagy-ban tudnak gondolkodni,hisz az ő kormányzásuk alatt nem fordult még elő ,hogy mindenre lett volna pénz.
Az,hogy Fundan lesz vagy sem azt nem Karácsony Gergely fogja eldönteni hanem a választópolgárok.
Tippelhetek? Az emberek nagy többségét nem érdekli Fundan.Szerinetm még az aláírás sem lesz meg nem,hogy az érvényesség.Ez pedig elég nagy bukta lesz az ellenzéknek....
Ahogy az atlétikai VB sem Karácsony Gergely kompetenciája.Pont emiatt nem merték végül a végleges vétót megszavazni.Hoztak egy olyan rendelkezést amivel a kormánynak még elolvasás szinten sem kell foglalkozni.:)))

Boldeone Bull 2021.09.02. 13:45:46

@A Joda visszatér: Magyarországon a 10. hét végéig, azaz március 14-ig áll rendelkezésre a heti statisztika, ennek alapján 11,4 százalékos emelkedés tapasztalható a halálozási adatokban. Ezzel az uniós rangsor első, kedvezőbb feléhez tartozik Magyarország."

Ez így elve fals eredmènyeket ad, hiszen ha csak március 14- ig számítja a halálozást , hiszen az a több hèttel azelőtti halálozasi számokat mutatja , mire bekerül a statisztikába , vagyis a harmadik hullám brutálisan rossz Magyarországi halálozási adatai èppen kimaradt az összehasonlításból . Egyèbkènt a leginformatívabban a kórházban ápoltak száma is azt mutatta , hogy rendkívüli mèreteket öltött a járvány tavasszal , hiszen volt amikor több mint 12 ezer covidos beteget ápoltak kórházban . Mnem Nem nagyon találtam mèg egy országot , ahol lakosságarányosan egyszerre ennyien voltak kórházban, de mindenkèppen a világelsők között vagyunk.
Ebbe az is bele játszott,hogy kèsőn szigorítottak , holott már ismert volt az angol variáns veszèlyessège ..Ehelyett a nyitásról konzultáltak ..
Most is ugyanaz a problèma : már itt a delta variáns , ès a boltokban , hivatalokban , tömegközlekedèsi eszközökön szabadon terjesztik a vírust , a hordozók.. Ez Európa egyik leglazább országa , mert itt pusztító populizmus van , meg jövőre választás...

A Joda visszatér 2021.09.02. 13:55:54

@Boldeone Bull: Ez csak egy cikk, amely az összevetés értelmetlenségét mutatja.

Az intézkedéseken meg nincs értelme vitatkozni, úgy hogy nem vesszük figyelembe más országok intézkedéseit. Senki sem látott a jövőbe. És ugye a mélyen tisztelt ellenzék produkciói is érdekesek ezen a téren:

ujpestihirmondo.hu/2021/02/07/azonnali-nyitast-kovetel-a-momentum/

:)

A többlethalálozási adatok országonkénti összevetése, az itt tapasztalható óriási különbségek viszont világosan mutatják a hivatalos covid halálozási összevetésének értelmetlenségét.
És ugye lesz még itt egy 4. hullám, amely például durván le fogja teríteni a gyatra átoltottságú Romániát és Szlovákiát is.
A meccs végén szoktak eredményt hirdetni, nem a 70. percben.

chrisred 2021.09.02. 14:06:07

@konrada: Ez nem magyarázat az egészségügyre fordított GDP arányos kiadásának csökkenésére.

"mert már párszor elmagyarázták nálamnál okosabbak neked is, hogy az összes élsportra 2010 óta költött pénz töredéke az éves eü költségvetésnek."

És én már párszor jeleztem, hogy annak az eü költségvetésnek a túlnyomó részét a mi társadalombiztosítási befizetéseink adják, tehát nem a központi költségvetés, amiből stadionokat építenek. Azt a részét kell összehasonlítani, amit az állam finanszíroz, illetve finanszírozhatna, ha nem magáncégek sportlétesítményeire fordítaná, illetve lehetővé teszi, hogy az elengedett céges adókból a versenyszférában működő sportklubok működését fedezzék.

chrisred 2021.09.02. 14:06:56

@A Joda visszatér: Igen, ez a statisztika az év első tíz hetét tartalmazza.

chrisred 2021.09.02. 14:08:12

@Ekrü: Tényleg nehéz elképzelni, hogy lehet ugyanazon a területen Fudan is, meg Diákváros is. Egy biztos, a Fudan létesítésére már történtek intézkedések, a Diákvároséra meg nem.

Emmett Brown 2021.09.02. 14:12:13

@konrada: mi ez a hülyeség? nyilván az úszásoktatás meg a csapatsportok is tömegsport része, a Bp maraton meg a Balcsiátúszás az csak a kirakat, oda azok mennek, akik rendszeresen sportolnak.

konrada 2021.09.02. 14:14:39

@chrisred: Jártál már arrafelé?
Mert ott azért elég sok minden elférne.

konrada 2021.09.02. 14:17:41

@Emmett Brown: Mindenki mást ért a tömegsporton, így kitapogattam, hogy egy városi uszoda árát a tömegsportban le lehet-e nálad írni, vagy az is menne - mivel egyesületeket is kiszolgál - az élsport rovathoz.;)

chrisred 2021.09.02. 14:20:55

@konrada: Hogyne, heti rendszerességgel, bár nem túl bizalomgerjesztő környék. De az egy konkrét és behatárolt terület, amiről szó van, a tervezett olimpiai falu helyén.

chrisred 2021.09.02. 14:42:17

@A Joda visszatér: Igen, ahogy haladunk előre az időben 2021 folyamán, úgy lesz egyre rosszabb a többlethalálozási mutatónk uniós összehasonlításban. Nyilván nem százalékos arányban (mert az jelentős részben azon múlik, hogy eleve milyen magas volt a korábbi halálozás, amihez arányosítunk), hanem a halálozások lakosságarányos mennyiségét tekintve.

konrada 2021.09.02. 14:50:44

@chrisred: Akkor meg tudod, hogy oda elég sok minden elférne megfelelő kompromisszumok mellett.

A Joda visszatér 2021.09.02. 14:52:18

@chrisred:

index.hu/belfold/2021/06/28/windisch-laszlo-elnokhelyettes-ksh-jarvanyugyi-adatok-halalozas-koronavirus-covid-19-korhaz-egeszsegugy/

"Idén május végéig van halálozási adatunk, az alapján nálunk – 2020 elejétől – 11,6 százalékkal nőtt a halálesetek száma a 2019-es adatokhoz képest. Kilenc EU-tagállamban ennél magasabb többlethalálozás figyelhető meg. Például Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban 20 százalék feletti, Bulgária és Spanyolország esetében 15 százalék feletti többlethalálozás mérhető. Ha csak a 2021-es évet vizsgálnánk, akkor is csak a hatodik legmagasabb érték lenne a magyar adat 18,1 százalékos növekedéssel, míg például Csehországban és Szlovákiában 40 százalék feletti többlethalálozást lehetett mérni. Látható tehát, hogy nemhogy világszerte, de még az EU-ban sem igaz, hogy mi állnánk a halálozási lista élén. A többlethalálozást tekintve Magyarország a középmezőnyben van"

chrisred 2021.09.02. 15:12:06

@A Joda visszatér: Értelmetlen 2020 elejétől nézni a mortalitási statisztikákat, amikor a járvány Európában február végétől szedett áldozatokat. Ez csak arra jó, hogy az év eleeji influenzajárvány adataivak összekeveredjenek a covid adatok.

Amúgy meg a százalékban számolt adatokhoz:

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_mortality_rate

2017 (ezer főre számolt halálozás)
Hungary 12,8 (Ennek a 11,6%-a: 1,484)
Spain 9,1 (Ennek a 15%-a: 1,365)

Vagyis hiába magasabb a többlethalálozás százalékos atránya Spanyolországban, ez mennyiségileg kevesebb halottat jelent, mint Magyarországon.

chrisred 2021.09.02. 15:18:20

@konrada: Ahogy nagyon sok minden oda is került volna, ami a Fudan belehelyezésével nem valósulhat meg.

hvg.hu/ingatlan/20210423_Diakvaros_a_varosnegyed_ahol_a_kormany_celjai_latszolag_mindig_felulirjak_a_kozerdeket

"Baranyi a hvg.hu-nak hangsúlyozta, hogy szerinte a Diákváros lényege nem csupán az, hogy 8–12 ezer tanulónak otthont adjon, hanem az is, hogy három ütemben egy önállóan működő városrész jöjjön létre, ahol diákszállások mellett más lakások, közösségi terek és szabadidős lehetőségek, irodák, munkahelyek és közszolgáltatások is működnek."

A Joda visszatér 2021.09.02. 15:23:13

@chrisred: Nem oszt, nem szoroz. Ezzel nem lehet kimagyarázni a jelentős többlethalálozási eltéréseket.

A Joda visszatér 2021.09.02. 15:24:20

@chrisred:

De egyébként is az idézet második fele az érdekesebb:

Ha csak a 2021-es évet vizsgálnánk, akkor is csak a hatodik legmagasabb érték lenne a magyar adat 18,1 százalékos növekedéssel, míg például Csehországban és Szlovákiában 40 százalék feletti többlethalálozást lehetett mérni. Látható tehát, hogy nemhogy világszerte, de még az EU-ban sem igaz, hogy mi állnánk a halálozási lista élén. A többlethalálozást tekintve Magyarország a középmezőnyben van"

chrisred 2021.09.02. 15:34:50

@A Joda visszatér: De az csak a százalékos statisztika, nem mennyiségi. Csupán statisztikai érdekesség. A covid halottak számának a mennyisége mérvadó, nem az, hogy hogyan aránylanak a máskor elhunytakhoz képest.

A Joda visszatér 2021.09.02. 15:48:53

@chrisred:

"A covid halottak számának a mennyisége mérvadó"

Ami akkor lenne összehasonlítható, ha minden országban azonos lenne a felvételi protokoll, de nem az.
Ennél sokkal jobb összehasonlítási alap a többlethalálozások összevetése.

chrisred 2021.09.02. 15:51:08

@A Joda visszatér: Nem, a többlethalálozások mennyiségi adatairól van szó, annak meg semmi köze nincs a protokollhoz.

A Joda visszatér 2021.09.02. 17:20:47

@chrisred:

A covid halálozás statisztikáknak viszont igen. Ezért nincs értelme ezek országonkénti összehasonlításának.

chrisred 2021.09.02. 18:25:57

@A Joda visszatér: De általában egybecsengenek a többlethalálozási adatokkal.

kvadrillio 2021.09.02. 18:41:12

hogy mijapöcsvaaan ??????

EZEK MIND MEGBOLONDULTAK ??? :o))))))))))))))

A Szent Korona auratisztítójának adott lovagkeresztet Kásler
Kult

2021. szeptember 01. – 18:20

frissítve
A Szent Korona auratisztítójának adott lovagkeresztet Kásler
Kásler Miklós az átadóünnepségen – Fotó: Kásler Miklós / Facebook
Kolozsi Ádám
Kolozsi Ádám

Másolás
Vágólapra másolva

7684

Nem a kamugyógyszert reklámozó orvos az egyetlen fura szereplő azok között, akik Kásler Miklós minisztertől lovagkeresztet kaptak augusztus 20-án. Az emberminiszter ugyanebben a kitüntetésben részesítette Gyárfás Ágnest, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnökét. Az ezoterikus magyarságkutatásban jeleskedő magánintézményt korábban a GVH is megbüntette, mert jogosultság nélkül adtak ki egyetemi diplomákat. Gyárfás Ágnes azt tanítja, hogy őseink lófej formájú kristálytömbökbe táplálták be a kultúrkincseinket, de a héber írástudók ezt megtudták, és 5000 éve próbálnak minket megrontani.

Augusztus 20-án, amikor a kamugyógyszer reklámozásáért megbüntetett Juhász György Andrást is kitüntette, Kásler Miklós „a magyarság ősi kultúrájának, legendavilágának kutatása és bemutatása terén elért eredményei, valamint több évtizedes oktatásszervezői, illetve folyóirat-szerkesztői tevékenysége elismeréseként” a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetését adományozta Gyárfás Ágnesnek, a Miskolci Bölcsész Egyesület elnökének. A kitüntetéssel az ezoterikus magyarságkutatás és alternatív őstörténet idáig állami elismerésektől távol álló, szakmai kritikák szerint évtizedek óta áltudományos nézeteket terjesztő intézményének vezetőjét díjazták.

A Miskolci Bölcsész Egyesület a kilencvenes évek óta a hivatalos tudományosságtól távol álló, ősmagyar kultuszt, alternatív történelemszemléletet oktató magánintézmény, ami államilag soha el nem ismert képzést nyújt olyan szakokon, mint magyarságtudomány, magyar lélekgyógyászat vagy szakrális építészet. Magukat Nagy Lajos Király Magánegyetemnek nevezték, állami akkreditáció nélkül diplomákat és díszdoktori címeket adtak ki, ami miatt a Gazdasági Versenyhivatal 2008-ban eljárást indított ellenük. A GVH megállapította, hogy a „Magánegyetem” elnevezéssel és a látszólagos egyetemi formulákkal megtévesztették a fogyasztókat, és kötelezték őket az átnevezésre.

Az intézményt már ekkor is a most kitüntetett Gyárfás Ágnes vezette. Ő annak a Jézust párthus hercegnek tekintő, a magyarokat a sumérokkal azonosító Badinyi Jós Ferencnek a tanítványa, aki a turanista ősmagyar vallást antiszemita toposzokkal és áltudományos tartalommal exportálta vissza Magyarországra a rendszerváltás környékén az emigrációból, és maga is aktív szerepet játszott a miskolci „magánegyetem” formálásában. Az egyesület Ősi gyökér című folyóiratának az impresszum szerint a 2007-ben meghalt Badiny az örökös főszerkesztője, a tényleges, e világi pedig Gyárfás Ágnes.

A magyarság ősi kultúrájának kutatására és az oktatásszervezői munkájára hivatkozva lovagkereszttel díjazott Gyárfás írásaiban többek között arról értekezik, hogy a magyar nyelv ősnyelv, a világ helynevei mind visszavezethetők magyar gyökökre, a magyarok Isten fiai és gyermekei, ő maga pedig sumér táblákon azt találta, hogy az Úr a Kárpát-medencét jelölte meg az égben a hun és a magyar nép lakhelyéül.
Gyárfás Ágnes kitüntetése – Fotó: Miskolci Bölcsész Egyesület / Facebook

kvadrillio 2021.09.02. 18:42:16

LÓFEJŰEK FARSANGJAHHHH......:o)))))))

Egy 2017-es cikkében a magyarság erkölcsi fölényét a kormány és az EU-s intézmények konfliktusának kontextusában vizsgálta, ezzel magyarázva a velünk szembeni általános irigységet, és mellékesen azt is, hogy mi a gond a pszichoterápiával: „Azért nem működik nálunk a nyugati pszichológia, mert az indoeurópai mitológia alacsonyabb erkölcsi alapon áll, mint a magyar. (…) Csak megemlítem a Brüsszeli Európa Tanács magyarság iránti ellenérzetét, melynek alapja lehet értetlenség, de lehet a pontos megértéséből fakadó félelemérzet, esetleg irigység” – fogalmazott A magyar gondolkodásmód című tanulmányában.

Egy másik cikkében arról számolt be, hogy a magyaroknak valamikor lófej formájú kristálygömbjeik voltak, de héber machinációk sajnos bekavartak.

„Őseink a kristályok erejének segítségével kommunikáltak és őrizték a régiek összegyűjtött tudását. Lófej formájú hatalmas kristálytömbökbe betáplálták kultúrkincseinket. Héber írástudók megismerték a kristályos információ tárolás és előhívás technikáját. Valaki kitalálta, hogy ezáltal lehet minket megrontani, és közel ötezer év óta folyik ez a művelet.”

Gyárfás Ágnes szerint a Magyar Szent Korona aurája a sötét üzelmek miatt a francia forradalom óta fuldoklik a rátapadt szennytől, ezért ő gondolati úton szokta azt tisztítani. Az auratisztítás olyan durva, hogy ő maga is egyszer majdnem belehalt, csak attól tért vissza az ereje, hogy megtudta: Wittner Mária is naponta imádkozik a korona előtt.

Úgy tűnik, működött a kristálycsatornán át való kívánás, hogy a Magyar Szent Korona aurája megtisztuljon, és távozzon róla a gonosz mágia, hiszen augusztus 20-án Kásler Miklós a magyar állam nevében lovagkereszttel ismerte el Gyárfás munkásságát.

Márciusban Gulyás László szegedi professzor lovagkeresztjéből volt ügy: miután kiderült, hogy egyetemi előadásain a történész rasszista kijelentéseket tett, az egyetem vizsgálatot indított ellene, majd kirúgta, Gulyás Gergely pedig a kormány nevében kért elnézést és határolódott el.
Vágólapra másolva
#Kásler Miklós #kitüntetés #augusztus 20. #lovagkereszt

kvadrillio 2021.09.02. 18:44:21

TÉLLLLLEG ILYEN ŐRÜLTEK KÖZÖTT KELL ÉLNIE A MAGYAROKNAK ???????:!!!%

A Joda visszatér 2021.09.02. 18:46:16

@chrisred:

Épp hogy nem. A többlethalálozási adatok mutatják a különböző módszertanú covidhalálozási statisztikák összevetésének értelmetlenségét, és ellentmondásosságát. Persze ez utóbbi önmagában is nyilvánvaló.

chrisred 2021.09.02. 18:52:36

@A Joda visszatér: Szerintem meg inkább igazolják. Inkább az van, hogy ahogy haladunk az Atlanti-óceántól kelet felé, egyre inkább kozmetikázottabbak és megbízhatatlanok az államilag közölt adatok.

index.hu/kulfold/2021/05/07/a-hivatalosnal-tobben-haltak-meg-koronavirusban/

A Joda visszatér 2021.09.03. 09:37:45

@chrisred:

Ostoba közhely. Egyszerűen tény, hogy itthon, hogyha valaki meghalt a pandémia idején, és bármilyen módon covid érintett volt, akár hónapokkal korábbi fertőzés kapcsán, amiből felgyógyult, akár a halál után mutatta ki a patológia, bekerült a covid halálozási statisztikákba. Semmilyen módon nem vizsgálták, hogy összefüggésben állt e a halállal. Míg a világ sok más országában ez nagyon nem így volt. Különösen például a szlovákoknál nem.
A brutális eltérések a hazai és más országok többlethalálozásai tekintetében csak erre rímelnek. és az is beszédes, hogy Magyarországon 2021 első negyedévében 5424-gyel többen haltak meg a 2015-2019-es évek első negyedévének halálozási átlagához képest, ehhez képest Magyarországon 2021 első negyedévében 11738 regisztrált covid halálozás volt. No comment...

chrisred 2021.09.03. 10:26:54

@A Joda visszatér: Ezek adatok, akármit csinálsz.

"Egyszerűen tény, hogy itthon, hogyha valaki meghalt a pandémia idején, és bármilyen módon covid érintett volt, akár hónapokkal korábbi fertőzés kapcsán, amiből felgyógyult, akár a halál után mutatta ki a patológia, bekerült a covid halálozási statisztikákba. Semmilyen módon nem vizsgálták, hogy összefüggésben állt e a halállal."

Ez nem igaz, Müller Cecília beszámolt a magyar módszerről, ami lényegében ugyanaz, mint amit a világ más országai alkalmaznak:

www.portfolio.hu/gazdasag/20210603/vegre-kiderult-hogyan-szamolja-magyarorszag-a-koronavirusos-halottakat-486234

"Müllertől nagy nehezen megszerzett válaszból az derül ki, pont úgy csináljuk a halálozási statisztikákat, ahogy a WHO ajánlja, nincs ebben semmi magyar sajátosság" - írta Szél a Facebook-bejegyzésében. Szél kifejti, hogy A WHO egyrészt kimondja, hogy a COVID-tól független halálozásokat (pl. közlekedési baleset) ne számítsák bele a statisztikába, de a COVID-dal összefügésbe hozható halálozásokat igen. A legtöbb ország így is tesz, ahogy Magyarország is: beszámítja azokat az eseteket is, ahol a COVID hozzájárult az alapbetegség súlyosbodásához, a beteg halálához. Másrészt a WHO javasolja a teszttel megerősített és a valószínűsített esetek beszámítását is, ami alapján az országok két csoportba sorolhatók: a tesztalapú és a diagnózisalapú módszert alkalmazók közé. Magyarország itt sem lóg ki a sorból, pozitívteszt-alapú besorolást alkalmaz, így jár el Csehország, Ausztria, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia, Dánia, Hollandia, Norvégia, Izland."

A Joda visszatér 2021.09.03. 16:22:41

@chrisred:

telex.hu/koronavirus/2021/04/22/koronavirus-halalozas-tobblethalalozas-statisztika-ksh-modszertan-nemzetkozi-osszehasonlitas

"Magyarországon mindenkit a Covid áldozataként tartanak nyilván, aki a klasszikus tüneteket mutatja, vagy akinek a szervezetében a betegsége alatt vagy korábban kimutatták a koronavírust. A kormányszóvivőt idézve ez akár olyan extrém esetekhez is vezethet, hogy egy autóbalesetben elhunyt koronavírusos ember is bekerül a statisztikába (ugyanez a helyzet például Kanadában is). Ugyanígy felkerült egy időre a hivatalos elhunytlistába egy nyolc hónapos kisbaba is, aki valójában meningococcus fertőzés okozta vérmérgezésben hunyt el, de nála is igazolták a koronavírust."

"Más országok ezzel szemben kizárólag pozitív laboratóriumi teszthez kötik a Covid-halálesetek nyilvántartását. Magyarország mellett ilyen például Ausztria, Olaszország, Hollandia, Spanyolország vagy az Egyesült Királyság. E két nagy csoporton belül is lehetnek azonban eltérések a módszertanokban. Ciprus, Görögország, Románia vagy Szerbia például úgy definiálja a koronavírusos halálesetet, hogy az klinikailag valószínűsíthető legyen, és laboratóriumban is megerősített. A magyar kormány képviselői többször utaltak Szlovákiára, ahol nálunk SZŰKEBBEN ÉRTELMEZIK a covidos eseteket. Azok kerülnek be a halottstatisztikákba, akiknél a boncolás kimutatta, hogy a Covid okozta a halálesetet, például azért, mert összeomlott az illető légzése a fertőzés miatt. Szlovákia így is 9. a Covid-halálozási világranglistán."

chrisred 2021.09.04. 08:10:55

@A Joda visszatér: Jobban hiszel a Telexnek, mint az országos tisztifőorvosnak?

Ciprus, Görögország, Románia, Szerbia és Szlovákia pont arra példa, amit korábban az Atléanti-óceántól való távolságról írtam.

alöksz róz 2021.09.04. 13:54:23

@chrisred: szerintem valamit keversz.
az atlanti-óceántól való távolságtól a csapadékmennyiség függ, nem a koronavírus.
süti beállítások módosítása