Johnny N’Dvad, M’wabai miniszterelnöke szenvedélyes értékelő volt, és sohasem tartóztatta magát a karakteres fogalmazástól. Ezen a fülledt decemberi reggelen R’wanzori egy forgalmas aluljárójában ütötte föl tanyáját, hogy megossza véleményét népével.
A mikrofonállványt a non-stop újságos előtt helyezték el. A biztonságiak megtisztították a terepet a sorban álló betűfalóktól. A világosítók bevilágosítottak, a hangosítók hangoltak (utóbbi volt a nehezebb, mert éppen a hajléktalanok soros begyűjtése zajlott, az aluljáró csöndjét sikoltozás és a rakoncátlan ellenszegülés más zajai verték föl).
A Z-típusú átvilágítását nemrég abszováló sminkes szakavatottan levakolta a miniszterelnököt. Celluxszal megnyerő állásba rendezte az ismert vonásokat.
Jupiterlámpák fénye árasztotta el a műveleti területet.
- Ma reggel közös korcsolyázáson vettem részt árvagyerekekkel – kezdte az interjút a kormányfő - az izzadtságban úszó slepp felhördült. - Elmondtam nekik, ez az év szüleik számára a csökkenő adók és növekvő bérek éve lesz. 2014-ben, úgy néz ki, sikerült végre levernünk a lakatot M’wabai kapujáról.
A mikrofonállvány bólintott. A személyzet is szakszerűen tapsolni kezdett, Jupiter-lámpák zuhantak a kövezetre, odébb egy oszlopnál Kalasnyikov koppant.
Lövések dördültek.
A magasból kotnyeles bólogatómajom zuhant alá.
- A rezsicsökkentés körülbelül egy százalékkal mérsékli a családok megélhetési költségét. A gazdag, magasabb rezsijű családokét természetesen jobban. Minden épeszű m’wabai polgár képes fölmérni ennek jelentőségét. Szerintem ez a korszerű közszellem, közgondolkodás, mindaz, amit mostanság m’wabai életösztönnek nevezünk.
A mikrofonállvány csuklani kezdett, mert eszébe jutott, azt olvasta, hogy soha ennyi ember nem nyomorgott még M’wabaiban… Erőlködve próbálta kitörölni memóriájából a hibás adatot. Ráadásl az egy főre eső nemzeti össztermék negyedik éve folyamatosan zsugorodott az Afrikai Unió átlagához képest…
Az állvány óriási levegőt vett. Igyekezett benn tartani.
- Bárki láthatja, akinek nem bütyök nőtt a szeme helyén, hogy az ország nemzetközi tekintélye helyreállt. Munkahelyek százezreit teremtettük meg. Polgárainknak kiszámítható jövőt, példás biztonságot kínálunk – folytatta a miniszterelnök.
Egy hajléktalannak sikerült kiszabadítania magát a biztonságiak szorításából, a kamerák elé ugrott.
- Kettétörted az életem, Johnny! 20 év után kiraktak a cégből. Csak hogy az ángyod húgának helyet csináljanak! – kiáltotta a szerencsétlen. Rózsaszín nyelve felindultan csapkodott a fekete arc közepén. – Egy vízfejű bakfisnak, ráadásul a saját cégemből!!
Kétségbeesetten igyekezett kiszabadulni a begyűjtők szorításából, közben töltőtoll zuhant a földre. Aranynak tűnt, végén egy hatalmas vörös kővel.
- Most mit bámultok?! – ordította a torzonborz alak. – Az aranydiplomámhoz adták! Ha kell, éhen halok, de ezt nem adom!!
- A keresztény, nemzeti értékek elmélyítéséhez nyilvánvaló szükség volt az elmúlt négy év munkájára – folytatta Johnny N’dvad. - Mi, hamisítatlan m’wabaiak hiszünk abban, hogy jövőre újra erősek és sikeresek leszünk. Amint látom, sikerült megfordítani a lelkekben már a feladás felé araszoló érzéseket.
A mikrofonállvány kétségbeesetten harapott a szája szélébe. Nem tudta kituszkolni agyából a felmérés eredményét, miszerint mára M’wabai a legdepressziósabb ország Afrikában, közhangulat szempontjából a szaharai kísértetvárosok is megelőzték.
- Kezdd már fikázni az Uniót, Johnny – súgta egy csíkos hajú kommunikációs tanácsadó a kormányfőnek.
Csimbókos hajú öregasszony hallotta meg a tanácsot. Miközben a kijárat felé toloncolták, vadul hátrakiáltott.
- Hiszen még a rabszállítókat is uniós pénzből lízingelitek!
Fehéren megvillant a haja, aztán gyorsan betuszkolták egy nyúlketrecszerűségbe.
- Pontosabban az uniós pénz 80 százalékából – mosolyodott el kevélyen Johnny N’dvad. – 20 százalékot visszatartunk személyes költségekre.
Kisfiús derű ült ki az arcára.
Egy rosszul aládúcolt ráncból vakolatdarab vált le.
Odafent ebben a pillanatban megzendült az ég. - Mennünk kell – szólalt meg a miniszterelnök idegesen, és megnyalta a szája szélét. Torkig volt már a délutánonként menetrendszerűen jelentkező felhőszakadásokkal. Hóna alá csapta a mikrofonállványt.
Autogramvadász tanti állította meg. A miniszterelnök a tolláért nyúlt, sietősen aláfirkantotta a nevét.
Színarany toll volt, zománcdíszítéssel; a vége egyetlen hatalmas, tiszta, vérvörös rubin.
Dobolni kezdett az eső, a víz csillapíthatatlanul szakadt a kijárók lépcsőin lefelé.
Johnny lesöpörte a tanti csápoló tagjait, és vad ügetésbe váltott. A lámpák sorban kialudtak, az aluljáró félhomályba borult.
Csak egy kis rövidnadrágos klapec vette észre, hogy a testőrök gyűrűjében haladó kormányfő valójában meztelen. Pocakja föl-alá rengett, púderezett micsodája ide-oda himbálózott. Pucér talpa ritmikusan csattogott a kőlapokon.
- Toljad már a mikrofon-sérós valagadat be a tyúkszaros kopterbe, de gyorsan! – ordította fentről egy határozott hang. Szakadt, mint a pokol tornácán. Az égen tébolyult, lila felhők száguldoztak.
A téren csak néhány Krishna-hívő tartott ki, a vakító villámcsapások közepette maracuja-pecsenyét osztottak a végtelen sorokban kígyózó polgároknak. A szokásos, év végi Krishna-passzió zajlott. A kis, klottgatyás klapecra nem figyelt senki. Kis ideig toporgott, végül vállat vont, és zsebre dugott kézzel odébb állt.
