Volt egyszer három kismalac. Amikor megnőttek, a mamájuk elküldte őket, ne lábatlankodjanak többé otthon. Építsenek maguknak házikót.
A három kismalac vígan dalolva útnak indult.
Amint mentek-mendegéltek, összetalálkoztak Hófehérkével, aki épp egy csomó zsúpszalmát cipelt.
A legkisebbik malac megszólította:
- Hófehérke, add nekem a szalmádat! Hadd építek belőle csini kis házikót!
A testvérei azonban hátulról jól farba rúgták, ugyanis Hófehérke köztudottan inkompetens, tehetségtelen és hiteltelen személy volt. Az emberek már rég megcsömörlöttek tőle.
- Inkompetens a radai rossebb! - fortyant fel Hófehérke, és azzal próbált védekezni, ő csak egy irracionális narratíva foglya. A malackák azonban ragaszkodtak álláspontjukhoz.
– Korrupció! – kiáltották gúnyosan.
Hófehérke, mint akit szíven döftek, rogyott a zsúp mellé.
– Ezt nekem mondjátok, malackák?! Tudom, hogy gyarló, sokak szerint gusztustalan némber vagyok – Hófehérke hangja itt megremegett –, de könyörgöm, csak egyetlen KONKRÉT példát mondjatok, amikor én a saját magam vagy haverjaim zsebébe csoportosítottam volna át egyetlen piculkátokat. Ismétlem, én személy szerint. És KONK-RÉ-TAN! Miközben a farkas a szemetek lopja ki nap mint nap.
A malackák azonban jól leköpdösték és lehurrogták Hófehérkét, és bosszúsan ballagtak tovább.
Ahogy így mentek, összetalálkoztak Micimackóval, aki egy csomó deszka alatt roskadozott.
A legfiatalabb kismalac őt is megállította:
- Deszkás bácsi, add csak nekem a deszkádat! Építeni szeretnénk egy házikót!
A két süldő azonban most is közbeszólt, és elmagyarázta, hogy Micimackó teszetosza kormányzása vezetett az ország teljes tönkretételéhez. Annak egyedül ő az oka, hogy a farkas ilyen nagy mellénnyel grasszál a vidéken.
- Katasztrofális balek! – tajtékzottak. – Hogyan bízhatnánk akár egy kecske vezetését egy ilyen lúzerre?!
Micimackó csöndesen megjegyezte, hogy a malackáknak talán érdemes lenne megfontolniuk, mikor nyomorogtak utoljára ennyien az országban. Vagy mondjuk mikor ment tönkre ennyi vállalkozás adott időegység alatt. Végül arra kérte kritikusait, tárgyilagosan válaszoljanak egyetlen kérdésére:
Az ő katasztrofális rendszerében
a/ az emberek jobban éltek-e vagy rosszabbul, mint ma
b/ épültek-e utak, kórházak, iskolák és szennyvíztisztítók, vagy mostanság épülnek orrvérzésig
c/ több gyerek született-e, vagy kevesebb
d/ az államadósság nagyobb volt, vagy kisebb
e/ mi történt a nyugdíjak vásárlóértékével
f/ több bűncselekmény tapasztalható, vagy kevesebb
g/ az állam anno derékba törte-e tíz- és tízezrek életét, mint szerinte ezidőtájt
h/ egyáltalán, előfordult, hogy komisszárok szállták meg a civil élet legkülönbözőbb…
Micimackó addigra alig vett levegőt. Látszott, hogy ha rajta múlik, meg nem áll w-ig.
Ez egy eléggé ijesztő perspektíva volt.
A három malacka gyorsan sarkon fordult, és lebiggyesztett ajkakkal ballagott tovább. Ahogy így bandukoltak, egy tölgyfa alatt egyszer csak összetalálkoztak a Pókemberrel. Az épp egy csomó téglát cipelt.
A legkisebb malac szeme újra fölcsillant.
- Téglás bácsi, add nekünk a tégládat! Szeretnénk építeni egy takaros házikót!
Pókembernek nagyon megtetszett a három malacka, nekik ajándékozta a tégláját, sőt még az is megfordult a fejében, hogy segít fölépíteni a házikójukat.
A malackák azonban megint gondolkodóba estek.
- Te Pókember – szólaltak meg rövid morfondírozás után -, úgy látjuk, nem csapod le elég brutálisan a trafikmutyi magaslabdáját. Egyáltalán, nem rogyasztod rájuk a szakramentumot még a legnagyobb disznóság után sem. Te voltaképpen egy pipogya alak vagy, Pókember. Tudod mit? Dugd föl magadnak a tégláidat.
A piros pólós alak dadogni kezdett, hogy lehet, tényleg erőtlen, de mi mást tehetne, ha a polgároktól csak ennyi támogatást kapott. Hozzátette, mára a média egyetlen nagy párt agitprop osztályának ilyen-olyan részlegévé vált. Amelyik meg nem, az is csak fikázik, és egyfajta abszurd kiegyensúlyozottság nevében egyenlőségjelet tesz harácsolás és barkácsolás, rezsihalandzsa és a Rózsika melanzsa között, miközben minduntalan mindennek elmondja szegény Pókembert. A másik oldalról persze egyfolytában ekézi renoméjának halványodása miatt.
A kismalacok csak a vállukat vonogatták, hogy oldja meg. Végül otthagyták a szerencsétlent. Énekelve és táncikálva ballagtak tovább.
Az erdő szélén váratlanul elébük penderült a farkas.
-Huhh!! – ijesztett rájuk eredetien. - Gyertek csak ide, ronda kismalackák, hadd kapjalak be benneteket! Ha volna, szétverném a házikótokat is.
Na, berezelt a három kismalac, ennek ellenére hetykén odakiáltották a farkasnak:
- Lompos farkas, fekete! Engem ugyan nem kapsz be!
A farkas vállat vont, és unottan marcangolni kezdte őket. Az elsőt körfűrésszel hamar oldalasnak szétszedte.
A másik két kismalac fürgén Micimackó háta mögé menekült, aki még mindig a sebeit nyalogatta.
- Lompos farkas, fekete, engem ugyan nem kapsz be! - kiabáltak ki a széles vállak mögül.
A köpcös alak erre még csúnyábban kiabált:
- Gyertek ide már, kismalacok, hadd kapjalak be benneteket! Aki nem jön, annak csillagosra rúgom a zrityóját!
Már csak a legkisebb kismalacnak sikerült elszaladnia. Lihegve bekopogtatott a Pókember téglaházának ajtaján, a farkas azonban fölmászott a házikó tetejére, és a kéményen keresztül beugrott a szobába. A tűzhelyen hatalmas fazékban víz lobogott. A farkas egyenest a forróvizes fazékba hajította a malackát. Nemzetiszín fedőt helyezett a boldogtalanra, majd léhűtőibe kapaszkodva pálinkás butykosokkal a kezükben táncolni és énekelni kezdtek:
- Málé a malac, mulyácska! Nagy volt a fején az usánka!
A lompos farkas azóta is boldogan él, ha meg nem halt. Vasárnaponként végiglátogatja bizalmasait, és szilvóriumot szopogatva koloniál kastélyaik hűvösében jókat nevetnek a pórul járt malackákon.
