Mint ismeretes, az első Limpopo Történész Szimpoziont 2023 tavaszán Harareben rendezték meg. Az esemény nemcsak magas színvonaláról maradt emlékezetes. A szakemberek esténként lelkesen tivornyáztak a parti csapszékekben, vad szelfik tömegét készítették zabolátlan vizilovakkal és egyebekben is számos jelét adták annak, hogy a múlt tudományos igényű feldolgozása nem egyenlő a bigott szakbarbársággal.
A „Johnny N’dvad szekció”, mely a híres államférfi váratlan, földcsuszamlásszerű bukásával foglalkozott (mára csak „sztochasztikus betli” néven emlegeti a történettudomány), különösen bővelkedett a tartalmas prezentációkban. Remek előadást tartott például egy 138 cm-es busman kolléga, aki alig látszott ki a pulpitus mögül, ráadásul az angol egy oly egyéni verzióját használta, hogy mondandóját csak a - némi késéssel megjelent - programfüzetből lehetett utólag kihüvelyezni.
Pedig a prezentáció valóban figyelemreméltó volt.
Szakmai körökben manapság közhely, hogy a N’dvad-rendszer egyik jellemző technikája a lakosság pálmalevél-agitkákkal történő, periodikus szekálása volt. E levelekben a kormány olyan kérdéseket tett föl: „Szeretné Ön, ha esténként fügeborral kényeztetnék?”, vagy „Egyetért-e Ön azzal, hogy férjének ne legyen reggel szájszaga?”. E postai küldeményeket a lakosság automatikusan összegyűrte, csak a megrögzött hívek küldték engedelmesen vissza. Végül az eredményt a kormány diadalmas közleményekben kommentálta.
Történt azonban egy ízben, amikor a kipostázott pálmalevélben azt kérdezték a lakosoktól, szeretnék-e, ha a kórházakban nyűtt bantu asszonyok helyett ledér öltözetű hölgyek mérnék a vérnyomásokat, a küldeményt a polgárok váratlanul nem dobták kukába, hanem visszaküldték, ilyesféle kommentárokkal: „Dugjátok föl magatoknak!”, meg „Inkább nővéreket kérünk a kórházakba!”.
Egy asszony a Facebook-ra is föltöltött egy fotót válaszáról, a posztot másnapra 140 ezren osztották meg. A helyi Facebook oldalakat rövidesen ellepték a hasonló, bár gyakran kétes ízlést tükröző dokumentumok.
A hivatalos szervek alapból megsemmisítettek minden problémás válaszlevelet, így a hírek továbbra is N’dvad politikájának elsöprő támogatásáról szóltak, mégis, az ország atmoszférája az előadó szerint megváltozott. Senki nem értette, mi történt; egyszerűen mintha tér nyílt volna a következő hónapokban bekövetkező fölfoghatatlan, villámgyors (egyszóval a hasonló társadalmi mozgások esetén megszokott) változásoknak.
Az extra kis méretű történész befejezte fejtegetését, kilépett a pult mögül. Ekkor tűnt csak föl, hajába ronda barna csíkokat festetett, és hogy alig van foga.
Kétségkívül nem volt megnyerő látvány.
A hallgatóság idegesen fészkelődött, a következő előadóra várva.
Már említettük, csak a programfüzet megjelenése után, tehát utólag támadt némi érdeklődés a pöttöm malawi kolléga mondanivalója iránt. A picike tudós addigra rokonlátogatáson rég a Kalaháriban bolyongott, és csak mobilján látta, mint emelkedik idézettsége. Ivóvizet kapart épp a sivatagi homok alól; e tevékenység arrafelé népszokás, valamint a túlélés egyetlen záloga. Egyébként is csak csekély figyelmet fordított a tudományos élet csip-csup híreire.
Nagyjából rég tisztában volt vele, mi a dolgok menete.
