W. Butcher híresen nem állhatta a cicózást. Ha megkívánt valamit, megszerezte. Mivel Johnny N’dvad a gyerekkori barátokban esztelenül bízott, az a néhány homokpogácsa a hajdani Vorosilov óvoda udvarán szilárd támaszt nyújtott a tulajdonosi szemlélet üstökösszerű kibontakozásának.
Pár szállodalánc, útépítő holding és mobilhálózat után Butcher egy reggel hirtelen felindulásból megvásárolta a Nemzeti Palládium Műveket. Mindig is vonzotta az ércbányák fémes illata. Egy rinocéroszvadászaton az is megütötte fülét, hogy a platina e rokonát gázelektródákhoz használják, és ez kellemes reminiszcenciákat keltett benne.
Arra senki nem számított, hogy a szomszéd birtokon váratlanul kivágják a rotángültetvényt. Egy kókadt arcvonású zugügyvéd, valami Rákász szerencsére megsúgta, hogy a telket jövőre belterületnek minősítik, addig banánhulladékból biogázt lehetne ott csinálni, ami király ötlet, mióta mindenféle asperges tinik magyarázzák a tutit őrizetlenül a világban.
Butcher pedig szerette a banánlikőrt. A bánya zagytározóját kiválóan lehetett biogáz lefojtására használni. Rákász ugyan ajánlott valami vegyészt, de Butcher jobban szeretett a magafajta, egyszerű emberek között tevékenykedni.
Újév beköszöntével szokás szerint Johnny verandáján gyűltek össze. Dinnye nagyságú Bang&Olufsen füleseket viseltek, a szomszédos krikett-stadionban fülsiketítően gyakorlatozott a csapat.
– Iszonyú bűz van – ordította Johnny. Megfordította a gnúlapockákat a grillen. – Egy csomó bányásznak állítólag rohad a faluban az orra.
- Nem értem – ordította vissza Butcher. Megigazította a fülest, mert visszhangzott. – Én csak beleengedtem egy kis banánlét a horgásztóba.
- Beengedtél száz tonna biomasszát egy extrém lúgos zagytározóba.
Johnny vigyorgott. Imádta a gnúlapockát.
- Nem baj, a bányát visszavásároljuk. Csak azt nem tudom, mit csinálok, ha a zuglapok elkezdik fölnyomni a fotókat azokkal a szerencsétlen orrokkal.
- Média-nácik – szisszent föl Fatty Lou. Megégette a száját, neki is mindene volt a gnúlapocka.
- Ki beszél itt kokain-orrokról?! – fortyant föl Striped Hair. Fájdalmasan ő is az ujjait szopogatta. – A médiát majd én elrendezem.
Johnny átható pillantást vetett rá. Nagy szívfájdalma volt, hogy a 62 orgánumot felölelő Central Brainwash Foundation nem volt képes megakadályozni pár m’wabai weblapocska makacs tenyészését.
Striped legyintett.
- Tudjátok, van az a vén kafferbivaly, nyolc nyelven köszön az állatkert látogatóinak. Na, az öreg állítólag tavaly zaklatta az egyik ünőt, elborította az agyát a sok érzés. Ne egyek több gnúlapockát, ha ezt akármennyi orr űbereli.
- Zaklatás!, zaklatás! – szaladtak szét sivalkodva a veranda tetején hallgatózó bólogatómajmok is.
- Nem is hülyeség. - Elkészült a gnú, Johnny körbeballagott a tányérokkal.
Martellt öntöttek a gyümölcsmosó kelyhekbe. Egyet odalöktek Butchernek.
- Nesze kis zagy, Wallet!
Röhögtek.
Felhők úsztak az égen, nyomukban furcsa homály támadt, mintha szürke festékkel öntötték volna le a várost. Néma árnyék folyt végig a pálmatetőkön, a pálmatetők alatt kuporgó lakosokon, a napszítta bútoron, a szobákban álló tévékészülékeken és a megannyi klaviatúrán, melyeken már a másnapi vezércikkeket pötyögték szorgos kezek.
